Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

2. szám - Szakirodalom

270 egyenlő sebességek görbéit és mind az előzőkből, mind utóbbiakból, végül integrálás útján is kiszámítja a szelvényen átfolyó vízmennyiséget. Mivel eredményül a kiindulási vízmennyiséget kapja, 1. alatti képletének érvényességét trapézszelvényekre is igazolva látja. Az 1. alatti kifejezés tehát nemcsak a sebességeloszlás jellemzésére — vagyis „minőségi vizsgálatokra" alkalmas, hanem mennyiségileg is helyes eredményeket ad. Kiindulási képlete igazolva lévén, most már képletet szerkeszthet a trapézszelvényen lefolyó vízmennyiségre is. (Egyszerűség kedvéért először ú. n. hidraulikailag legkedvezőbb, a félkört burkoló trapézszelvénnyel számol, amelyben a legkisebb nedvesített kerület a legnagyobb nedvesített területet zárja körül.) A sebességeloszlást a szelvényben matematikailag kifejezve integrálással nyerjük a Q képletét : Q = jm Tl-7 (20fi T + 27b) 4. ahol J az esés, m az eséstől és a T legnagyobb mélységtől függő állandó, ft az oldalrézsük hajlása, b a fenék szélessége, (m értékére táblázatot és képletet közöl.) Q-nak ez a kifejezése azonban csak a legkedvezőbb csatornakeresztmetszetre érvényes, és a gyakorlatban épülő sokkal szélesebb csatornákra nem ad pontos eredményt. Az eltérést az irodalomból összegyűjtött, trapózszelvényekre vonatkozó tényleges mérési adatok segítségével mennyiségileg is megállapítva, egy korrekció-függvénnyel küszöbölte ki : ( В Л0-13 <p = 0-847 [y-J 5. amely kifejezésben В a víztükör szélessége. A 4. egyenlet jobboldalát а ф függvénnyel megszorozva kapja a minden trapézszelvényre érvényes végleges kifejezést. Q = В

0'

1

3 T

1'

5

7 J

m (8-47 В + 14-4 b) 6. A képlet egyszerű, kényelmes és újabb igazolásáül szolgál a szerző által évtizedes kutatások alapján felállított sebességszámítási képletek érvényességének. Végül a legkedvezőbb szelvényekre vonatkozóan közöl módszert a szerző az egyenlő sebességek vonalainak megrajzolására. Sabathiel József. Tenk Béla : A vízszabályozások Tolna vármegyében а XVIII. században. Kiadja Tolna vármegye közönsége. Pécs, 1936. (54. oldal, 1 ábra, 1 térkép.) A szerző röviden vázolja a Sárvíz vízrendszerének kialakulását, a mocsarak keletkezésének okait, a régi, rendszer nélküli szabályozási kísérleteket és a szabályozás előtti állapotokat. A Sárvíz és mellékfolyói : a Sió és Kapós végig mocsarak közt, igen gyakran több ágra oszolva folytak. A középkori oklevelek a Sármelléket ,,Paludes <SVír"-iiak nevezik. Az elmocsarasodás legfőbb okai a sűrűn beépített malomgátak voltak, amelyek a szükséges vízszint-különbség előállításával a medret elzátonyosították, elsekélyesítették, de gyakran a kétoldali környéket is elárasztották. Az elmocsarasodás oka még a folyóvíznek várvédelmi célokra, különféle erőművek hajtására és halastavak táplálására való rendszertelen felhasználása is. Ezeknek a körülményeknek a hatására Somogy, Tolna és Fejér vármegyékben а XVIII. században mintegy 80,000 kat. hold mocsarat találunk. Hasonlóan rosszak a viszonyok az ország többi folyóinál is, kivétel csak a Duna. A nálunk járt török követek és katonák egybehangzó véleménye szerint Magyarország vize és levegője „dögletes", a mocsarak pedig a ragályos betegségek terjesztői. A mocsarak megbénították a közlekedést is ; a Kaposon hat — nem mindig használható — átjáró, a Sárvízen Székesfehérvár és Simontornya közt mindössze egy út vezetett keresztül. А XVII. és XVIII. században hozzánk is eljutó merkantilista eszmék terelték rá a birtokosok és az uralkodók figyelmét a folyószabályozások szükségességére. Az ok részben egészségügyi, de főleg gazdasági volt. Az 1715. évi országgyűlés bizottsága már foglalkozik a Sió és Sárvíz hajózhatóvá tételének gondolatával ; az 1723. évi CXXII. t.-c. utasítja a helytartótanácsot a viziúthálózat-kiépítés tervezetének kidolgozására ; az 1751. évi XIV. t.-c. intézkedik a malomgátak lerombolásáról, mert ezek akadályozzák a hajózást és a víz szabad folyását. Ilyen előzmények után 1763-ban az udvari kancellária az uralkodó rendeletére megbízta Böhm