Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)

2. szám - Deseő Dénes: A mátrai magaslati gyógy- és üdülőhelyek vízzel való ellátása

245 gyorsszűrővel tisztította volna meg, s így látta volna el a 22,000 lakosú Gyöngyös várost ivóvízzel. A belügyminisztérium ezt a tervet nem találta előnyösnek. Már 1917-ben a belügyminisztériumban tartott értekezleten, melyen Kájlinger Mihály, Farkass Kálmán, Pazár István és Barna Dezső vettek részt, megállapították, hogy a Mátra vizével Gyöngyöst nem lehet ellátni, hanem erre a gyöngyöspüspöki határban fúrt artézi-kút vizét kell felhasználni. így a Mátra vizei megmaradtak a később ott keletkezett települések vízzel való ellátására. Ennek alapján akkor kezdtem a Mátrában völgyzárógát útján való vízellátására gondolni, amikor Török Miklós v. erdőfőmérnöknek a felvételeit megkaptam, aki a Ménescsapási-völgyben halastavat akart létesíteni. Ezek alapján terveztem egy kisebb méretű zárógátat 13 m magassággal, mely a szanatóriumot látta volna el vízzel. A gát helyének geológiai megvizsgálását a m. kir. Földtani Intézet megbízásából dr. Vigh Gyula osztálygeológus végezte és a helyet szakadékosnak és elmállott kőzetűnek találta, mely völgyzárógát építésére nem alkalmas. Minthogy azonban a recski állami ércbányának a ménescsapási völgytől nem messze épített völgyzárógát jávai a víztárolás jó eredménnyel járt : dr. Finály István bevonásával 1934. márciusában újból tanulmányoztuk a gátépítés lehetőségét. A tervezet részletes kidolgozásánál előmunkálataink elsősorban a vidék vízlefolyási viszonyainak a részletes feltárásából állottak. A vízgyűjtőterület csapadék viszonyaira, a létesítendő tó helyének párolgási viszonyaira vonatkozó adatok beszerzéséhez 1934. április havában kezdettünk hozzá. A vízmennyiség mérésére két csapadékmérőt állítottunk fel, az egyiket a Nagynyakon A. f. 870 m magasságban, a másikat a Ménescsapásban 670 m magasan. Ezen a két állomáson 1934. május—december hónapokban 576-2, illetve 531*4, 1935. január—március hónapokban 142'3, illetve 114-7 m csapadékot mértünk. Ezt viszonyítottuk a Meteorológiai Intézet 1901—1930. évi összefoglaló kimutatásában a Gallyatetőn (963 m A. f.) és Gyöngyösön (171 m) mért csapadékmennyiség 30 éves átlagához, ami 722, illetve 578 mm. A Nagynyak csapadéka 718'5, a Ménescsapásé 646'1 mm volt. A Meteorológiai Intézet közlése szerint az 1934/5. esztendő inkább száraz esztendő volt. Mértük a tervezett völgyzárógát helyén lefolyó vízmennyiséget is köbözéssel és bukóval. Ezek szerint lefolyt 1934. május—december hónapokban 115,247 m

3, azaz négyzetméterenként 96 mm, 1935. január—márciusban 179,867 m

3, azaz négyzetméterenként 150 mm. Az 1935. év április havában lefolyt 69,000 m

3 tehát négyzetméterenként 57'5 mm. A két állomás átlagos csapadéka 553-8+128'5+ 25-7^708 mm volt, a lefolyás pedig 70-5+110-0+57-5= 238 mm. Méréseink szerint a Ménescsapásban fellépő párolgást nyáron 146 mm-re tehetjük, az egész évre pedig ennek 2-5 szerese: 370 mm vehető fel. Ezek szerint tehát párolgás és lefolyás útján lejutott 370+238=608 nun, a talajba került 100 mm, vagyis a 708 mm csapadéknak 1/

1 része. Ha a szélsőséges száraz esztendő csapadékának az 1934/35. évben lehullott csapadékhoz való viszonyát 1 : ГЗ-пак tételezzük fel, akkor a száraz esztendő csapadéka 550 mm, elpárolgása 370 mm és így a lefolyó vízmennyiség szélsőségesen száraz évben 180 mm volna, ami 1*2 km

2 területen 216,000 m

3-t tesz ki ; ebből a föld alatt folyik le 120,000 m

3, a föld felszínén 96,000 m

3. Ez a felhasználható legkisebb