Vízügyi Közlemények, 1937 (19. évfolyam)
1. szám - Vas Leó: Közlekedési hálózatunk fejlesztése terményeink jobb értékesítése érdekében
11 munka volt, amely a hollandi Zuider-tó víztelenítésének húszszorosával, a francia Loire-völgyi ármentesítés tizenötszörösével, az olasz Pó-völgyi ármentesítésnek pedig a tizenkétszeresével egyenértékű. Le is kötötte annyira az ország erejét, hogy nem maradt lehetősége második nagy feladatának elvégzésére, amely a vizek hasznosításában áll. A viziutak. A viziút tulajdonképen a legrégebbi út. Az 1814/15. években tartott bécsi kongresszus a viziutakat olyan közlekedési eszközöknek nyilvánította, amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy a különböző országokat egymáshoz közelebb vigyék és jólétüket emeljék. Ha a mult század elején ez volt a vélemény, a világháború, melyben a nemzetek a létükért harcoltak, még nagyobb jelentőségre emelte őket. A központi hatalmak kezében a Duna eddig nem ismert nagy forgalmat (a Vaskapun 1917-ben közel 3 millió tonnát) bonyolított le. A világháború és az azt követő kommunista forradalom vasutainkat, közés viziutainkat erősen lerontotta, majd az úgynevezett békeszerződések nemcsak e háromféle utaink nagyrészétől fosztottak meg, hanem elvitték vasúti és közúti járműveinkből és hajóinkból a csonka hazára jutó anyag egy részét is. Ekkor léptek előtérbe a viziutak, mint a nagy távolságra irányított tömegáruk legalkalmasabb eszközei. A hajózáson kívül, mely a vízfolyások közlekedési jelentőségét adja, a viziutak vízgazdasági szempontból is nagyon fontosak. A folyók és folyamok vezetik le vízgyűjtő területeik vizét s ebből a vízből öntözésre, valamint a mezőgazdaságnak és az iparnak energiaellátásra szolgáltatnak vizet. Közbevetően itt rá kell mutatnom arra az előnyre, amely abból származik, hogy a viziutak létesítése a vízgazdasági feladatok megoldásával, miként az nálunk megvan, egy államigazgatási ágazat ügykörébe tartozik. Németországban például régebben a viziutak tekintetében az intézkedés a birodalmat, a vízgazdasági kérdések pedig az egyes államokat illették. Ebből a helyzetből sok nehézség származott, amely a vízügyi kérdéseknek a birodalmi szervezetben most történt egységes összekapcsolásával kiküszöböltetett. A vízépítés úgy a szabályozásban, mint a mesterséges viziutak tekintetében szép haladást mutat. A folyószabályozásban az elméleti számítások és a tudományos kísérletek együttes alkalmazása, ha tartós és alapos helyszíni megfigyelésekkel kapcsolatosak, a legtökéletesebb megoldást biztosítják. A hajózsilipek terén mutatkozó fejlődés (aknazsilipek), az új nagyszabású hajóemelőművek a mesterséges viziutak haladását igazolják. Maga a vizijármű, a hajó is átalakul : tudományos kísérletek alapján átformálják, hogy befogadóképessége növekedjék, ellenállása pedig csökkenjen, azonkívül hajtógépeinek motorosításával sikerült a menetsebességet is növelni. Most, amikor nagyszabású öntözési és telepítési terv megvalósításának folyományaképen — amiről alább még szó lesz — a kivitelre alkalmas termékek mennyiségének növekedése várható, indokolt és szükséges a magyar viziúthálózat fejlesztéséről gondoskodni. Mert az Alföld természeti kincsei a nyugati piacokon csak úgy lehetnek versenyképesek, ha viziúton lesznek elszállíthatok.