Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása
535 nem juthat és így az agyag felületén megreked. Mivel a talajokban számos durva hézag (pórus) van, a levegő a vízzel telített talajból könnyen kiszorul és a levegőhiány miatt a növények gyökerei megfulladnak. Ilyen talajokon igen fontos azután az alagcsövezés, amely az agyag felszínén meggyűlő vizet elvezeti. Dunántúlon számos ilyen helyet találunk, például a kisbéri állami ménesbirtok több helyén is ezért kellett alagesövezést végezni. 2. A felső 1—1'5 m-es réteg erősen kötött, nehéz talaj, alatta homok vagy erősen homokos talaj van. Ebben az esetben az agyagréteg vízgazdálkodási sajátságai mérvadók, az alsó jól átbocsátó réteg csak akkor jön számításba, ha a nagy szárazságban a mélyre megrepedező agyagra rövid idő alatt nagyobb mennyiségű eső hull, úgy a repedéseken lefutó víz a jól átbocsátó altalaj miatt kárba vész. 3. Illuviális (felhalmozódási, bemosódási) szint is van. A szelvény felsőrésze és alsó része egyenlő, például nehéz vályognak megfelelő vízgazdálkodási sajátságokkal bír, míg középen rendesen 30—60 cm mélységben erősen tömődött, rossz vízvezetőképességű szint van. Az illuviális szintet részben a kapilláris vízemelés //-értékének erős csökkenéséről, részben pedig a talajszakember által végzett mechanikai elemzés, vagy T-, illetve íS-érték (adszorpciós-komplexum) meghatározása révén ismerjük fel. Ezeknél a talajoknál a felszínre hulló csapadék viszonylag gyorsan csak az illuviális szint felületéig jut, onnan azonban lassan mozog. Hátrányuk ezeknek a talajoknak, hogy kevés csapadékot tudnak nagy kötöttségük mellett raktározni, mivel a felső rétegben megrekedő víz a párolgás révén hamar veszendőbe megy. Az illuviólis színt a helyszínen végzett sorozatos hézagtérfogat-meghatározásokkal is pontosan kimutatható. Sőt hirtelen lehulló nagy esők után e szint felszínén valóságos (időleges) talajvíz-szint is kialakulhat. Ez az eset igen gyakori a szikeseknél. A szikesek azonban külön elbírálás alá tartoznak. Annyira egyéni tulajdonságokat mutatnak fel, hogy a többi talajokkal együtt nem is tárgyalhatók. A szikesek káros tulajdonságait három tényező külön-külön való, vagy együttes működése hozza létre : az adszorpciós komplexumban lévő nátrium, a sók és a szóda. Az adszorpciós komplexumban lévő nátrium káros hatása csak akkor érvényesülhet, ha több agyag van a talajban, tehát a kötött talajokban. A só és szóda ellenben még könnyű homoktalajokban is káros. » A három tényező hatása is különböző : a szóda által létrehozott lúgos reakció határozottan mérgező hatást fejt ki. A hatás azonban szelektív, saját tapasztalataim szerint például a Glyceria (Atropis) vagy sziki mézpázsit még literenkint l'ö g Na 2C0 3-ot tartalmazó vízben is egészen jól megél. A rendesen előforduló neutrális sók azonban már nem szelektív mérgező hatásúak, hanem ozmózisnyomásuk miatt a növény vízgazdálkodása szenved. Ugyanez az eset az erősen Na-mal telített adszorpciós komplexumnál is. Hogy a sók mennyire nem szelektív mérgek, arra ismét egy példát hozok fel. A tengeri általában sóérzékeny növény, 01—0'2°/ o sót tartalmazó talajokban máiigen rosszul fejlődik. Nedves években azonban ilyen talajon is jó termést adhat. Tegyük fel, hogy a száraz évben a talajban hasznosíthatóan raktározott víz mennyisége a lioltvizen felül 4 súlyszázalék. Akkor, ha a talajban 0'10% só van, a talajoldatban, tiszta NaCl -ot feltételezve, az ozmózisnyomás 13'4 atm., ami igen közel van a 15 atm. nyomáshatárhoz ; ilyenkor 1—2% nedvességveszteség már végzetes a növényre. Nedves évben azonban a hasznosítható víz, mondjuk, ennek
