Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
4. szám - II. Endrédy Endre: A talajtani ismeretek rövid összefoglalása
520 Ha a minták megszáradtak, úgy bádoglemezből készült 2 mm-es lyukbőségü szitán átszitáljuk azokat. A nagyobb rögöket fakalapáccsal ütögetve, aprózzuk fel és szintén megszitáljuk. Ha a talaj nem kavicsos, úgy a minta egész mennyisége átmegy a szitán, ha azonban a talaj kavicsos, akkor a száraz mintát megmérjük, lehetőleg leszitáljuk a finomabb részeket és a szitán maradó kavicsos részt vízzel lemossuk, megszárítjuk és ismét megmérjük. Ezáltal megkapjuk a kavics mennyiségét. Az elemzéseket a szárazon átszitált részből végezzük és a kavics mennyiségének figyelembevételével számítjuk át száraz talajra. Például a talajban van 50% kavics és a leszitált részben 6'% szénsavas meszet találunk, úgy az eredeti talajban 3% CaC0 3 van. \a) A pH meghatározása vízben és esetleg njl (normál) KCl -ben. Ehhez szükséges eszközök és anyagok : ^//-meghatározó kémcsövek dugóval, 3 színskála Komplex I., II. és brómtimolkékhez, Báriumszulfát (Bariumsulfat für Röntgenuntersuchungen, Merck-minőségűt használjunk és mindig vizsgáljuk meg brómtimolkékkel, talaj nélkül, hogy nem savanyú-e, mert ha savanyú, nem használható. Rendes BaS0 4 pH-ja a víz minősége szerint 6-5—6'9 körül van.) pH víz : Jóminőségű desztillált vizet lombikban felforralunk, 5 percig forrni hagyjuk, azután nátronmésszel töltött csővel ellátott dugóval az üveg száját elzárva, lehűtjük. 1—2 csepp brómtimolkékkel megfestve, zöldeskék-zöld színű legyen (pH 7-0—6-6). njl KCl : 75 g tiszta káliumkloridot feloldunk literes, jellel ellátott mérőlombikban, p/í-vízben és jelig töltjük. Az oldat pH-ja 1—2 csepp brómtimolkékkel vizsgálva, 0 5—7'0 körül legyen. A vizsgálatot úgy végezzük, mint a helyszíni vizsgálatnál leírtuk. Az eredmények esetleg a helyszíni pH-tói kissé eltérőek, mert a laboratóriumban átlagmintából végezzük a meghatározást. Az njl KCl-oldatban meghatározott pH a legtöbb esetben alacsonyabb a vízben meghatározottnál. b) A szénsavas mész meghatározása. Ennek maghatározására a Scheibler-készüléket használjuk (3. kép), melynek segítségével vízoszloppal elzárt térben sósavval kiűzzük a karbonátokból a szénsavat és a vízoszlop beosztott csőben elmozdulva, az elmozdulás mértékéből a kifejlődött gáz térfogatát meghatározzuk. A készülék lényege egy U-alakú cső, amelynek egyik ága cm 3-ekre van beosztva. Az U-görbület alsó részén egy csappal ellátott elágazás van, amely gumicső révén egy nívótartó edénnyel áll összeköttetésben. A beosztott ág felül egy meggörbített üvegcsővel áll összeköttetésben, amely viszont egy háromútú csappal van ellátva. Az U-cső másik ága nyitott. A háromútú csap egyik szabad ágát vastagfalú gumicső köti össze a fejlesztőedénnyel, míg a másik ág a szabad levegővel érintkezik. A fejlesztőedény 200—400 cm 3 űrtartalmú, szélesszájú üvegedény (4. kép), amelybe kis, 25 cm 3 űrtartalmú, gömbölyűfenekű, erősfalú, széles kémcső helyezhető bele. A szélesszájú fejlesztőedény erős átfúrt gumidugóval zárható el, amelyben rövid üvegcső van. Erre húzható a háromútú csaptól jövő erősfalú gumicső.
