Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

458 zatában kevés rózsásszínű virág mellett több kis ülő hagymácska foglal helyet és az 1—2 széles tojásdadvirágzatú buroklevél a virágzatnál legfeljebb kissé hosszabb és röviden ki van hegyezve. Porzói a lepelnél hosszabbak, levelei pedig vékonyhengeresek. A tavasszal virágzó madártejfélék közül a szikes száraz füveseknek csak a mkonylevelű madártej vagy sárma (V. 101. kép) 2—10 virágú sátorozó fürtjei szoktak élénkséget adni. Az egész földkerekségen és így még a vakszikesek vékony kilúgozott felső rétegében is megél, az utcakövezetek réseiből is ismert madárkeserűfű vagy úti porcsinfű (VI. 102. kép). Az agyonlegeltetett szikes legelőkön, ahol az eredeti növényzetet a taposás és kiázás elpusztította, ez a kis heverő növény oly sűrűen jelenik meg, hogy ősszel vörösbe váló színével távolról összetéveszthető a szikőrrel. A nyirkosságot szereti ós így a száraz „veresnadrágos" helyeken nem érzi jól magát. A heverőszárú, nyártól virító, élénkzöld, rövidszárú, kevéságú, áralakú, háromélű levelű, öthártyás és szálkás lepelcimpájú torzon (VI. 103. kép) inkább száraz helyeken, a veresnadrágcsenkesszel együtt található. A libatopfélék családjába tartozik. A fakó libatop (VI. 104. kép) megbolygatott szikes helyeken, de útakon, parlagokon is található, így inkább ruderális növény. Levelei felül kopaszon fényesek, alul fehéres-szürkén lisztesek. Júliustól szeptemberig virágzik. Értéktelen gyomnövény. A tatár laboda (VI. 105. kép) fehéres vagy pirosló szárával, legalább alul fénylőn ezüstös és széles rombos leveleivel és a fehér laboda (VI. 106. kép) felül is ezüstös, épszélű vagy széles, rövid fogas leveleivel az előzőhez hasonló előfordulású parlagnövények. A seprő szaka (VI. 107. kép) alaktanilag és ökológiailag is átmenet a xerofiták és halofiták között. Nyárvégén és ősszel fejlődik ki. Felállóan ágas egyenes száraival, molyhos gyapjasságával, félhengeres, kissé húsos és egyben pillás leveleivel jellemző külsejű növény és jól beleillik szürkeségével a szikesek őszi egyhangú tónusába. Különösen Békés és a Nagykunság kötött, szikes szántóin, árokpartjain, száraz legelőkön, árvédelmi töltéseken elég gyakori jelenség és rendesen sziket jelez. Takarmányozásra kórós szervezetével alkalmatlan. Ugyanilyen xerohalofita a molyhos félcserje kinézésű, felegyenesedő, sokágú heverő seprőfű (VI. 108.), mely hasonlít külsőleg a szikőrre, de inkább gyengébb szikes vagy homokos helyeken található. Gyakori társai a sziki üröm, gumós perje, a Nostoc moszat, mohák és zuzmók. A szegfűfélék családjából leginkább a fehér vagy zöldes-fehérszirmú sokvirágú habszegfűt, illetve szilénét (VI. 109. kép) és a nyúlánk virágzatú, fehérszirmú, enyves mirigyes szőrözetű ragadós mécsvirágot találjuk nyáron a nyirkos, homokos-szikes réteken. A kis gyepi dercepíí (VI. 110. kép) ugyanebbe a családba tartozik. Aljától terpedten ágas vékony szárai vannak és nyáron nyíló, laza álernyőket képező kis rózsaszín virágaival úgy homokos, mint agyagos, száraz, szikes legelők kiritkult helyeinek, a szikpadkáknak és a szikfoknak is gyakori növénye. A boglárkafélék népes családját a kissé szikes réteken, a tavasszal virágzó, kis sárgavirágú, villás boglárka (VI. 111. kép); vizes helyeken, de kiszáradt szikes tócsák közepén is a nagyon mérges vastagcsövesszárú, rövid halványsárgaszirmú