Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
3. szám - V. Boros Tibor: Az öntözés szükségességének meteorológiai indokai hazánkban
387 sokkal kisebb jelentőséget kell tulajdonítanunk, mint a nyárinak, habár öntözési szempontból a téli csapadékhiány sem közömbös. A nyári félév hónapjai közül áprilisban országszerte csak a legelők és rétek fejlődése számára nem elegendő a csapadék. Ezeknek magas vízszükségletét csak az ország délnyugati határmegyéiben fedezi az eső mennyisége, a többi vidéken kisebb, mintegy 15 mm-ig terjedő hiány mutatkozik. Ezután következik a mezőgazdaság első válságos hónapja : május. Ekkor ismét csak a nyugati és délnyugati határvidékeknek jut teljesen elegendő eső. Az ország többi részében a tengeri, burgonya és répa fejlődéséhez általában elegendő vízmennyiség áll rendelkezésre, a gabonafélék (köztük elsősorban a búza) és a legelők azonban már az átlagos években is hiányt szenvednek nedvességben. Ez a hiány az ország legnagyobb részében 10—15 mm között mozog, de a legszárazabb vidékeken (a Jászságban, Heves megye déli részén) a 22 mm-t, tehát km 2-ként a 22,000 m 3-t is eléri. Júniusban a csapadék nálunk nyári maximumát éri el, természetes tehát, hogy ebben a hónapban a viszonyok átlagban kielégítőek. A Dunántúl nyugati és déli szélein kívül most az Alföld legnagyobb része is igen kedvező helyzetben van, úgyhogy ebben az időszakban is legfeljebb a legelők szorulnának jelentéktelen öntözésre. Valamivel kedvezőtlenebb a helyzet a Dunántúl középső és keleti részein, valamint a Duna—Tisza-közén. Ezeken a vidékeken a gabonaneműek közül leginkább a zab szorul támogatásra, a kapások fejlődéséhez szükséges vízmennyiség rendelkezésre áll. a réteknél ellenben körülbelül 10—15 mm-ig terjedő esőt kellene pótolni. Egészen máskép alakul a helyzet a mezőgazdaság második válságos hónapjában, júliusban. Wohltmann az őszi gabonafélék számára szükséges vízmennyiséget erre a hónapra 70 mm-ben jelöli meg, abból a — Németországban helytálló — meggondolásból indulva ki, hogy ezeket a gabonaféléket csak július végén aratják. Ez az elgondolás nálunk nem teljesen megfelelő, amennyiben az ország sok vidékén már július első 10 napjában bevégződik az őszi búza aratása. De még ott is, ahol az aratást rendesen csak későbben kezdik meg, július 20-ig készen szoktak lenni az ősziek vágásával. Ennél későbbi időpontra az aratás csak a hegyes vidéken szokott kitolódni, ez azonban az itteni kisebb vetésterületek miatt nem sokat változtat a helyzeten. Ennélfogva a mi viszonyaink mellett a Wohltmann által követett 70 mm-es csapadék kissé sok, és mivel az aratás befejezése átlagban a hónap közepére esik, nem fogunk helytelenül eljárni, ha az ezen az alapon számított hiánynak csak a felét fogjuk tekintetbe venni. A zab számára 80 mm-es csapadékot kíván Wohltmann. A zab nálunk is a legtöbb helyen jóval a hónap közepén túl, igen gyakran pedig közel a hónap vegéig lábon áll, ezért ezt a követelést nem lehet túlzottnak tekinteni. A kapásnövények fejlődése ebben a hónapban indul meg a legerősebben, ezeknek tehát ebben a hónapban több esőre van szükségük, mint az év bármely más szakában. Ehhez járul még, hogy nálunk ebben a hónapban emelkedik legmagasabbra a hőmérséklet és ebben a hónapban legkisebb a levegő viszonylagos páratartalma, így tehát a növényzet nedvességvesztesége, párolgása is ekkor lesz a legerősebb. Ez a két körülmény tehát egyaránt indokolja azokat a magas csapadékértékeket, amelyeket Wohltmann ebben a hónapban a kapások és legelők részére előír. A magyar gazdasági életre nagyon hátrányos körülmény, hogy éppen ebben a hónapban, amikor kintlévő gazdasági növényeink a legfokozottabb nedvesség-igényekkel lépnek fel, a csapadék mennyisége a nyugati szélek kivételével 25*
