Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
2. szám - VI. dr. Lászlóffy Woldemár: Franciaország néhány újabb vízerőműve
220 szabad felszínnel érkezik le. Ennek következtében az alagútba alulról behatol a levegő és a kontrahált belépési szelvényben a vízemésztést lefojtja (3. ábra). A lefolyás így szabad vízfelszín mellett történik, ezért az alagút lényegesen kevesebb vizet szállít, mint amennyit szállítania kellene. A nyomás alatti lefolyás csak abban az esetben következik be, ha az alagút felső végénél már olyan vízszínemelkedés állott elő, amely mellett a víznyomás a vezetékben lévő levegőt kihajtja. Ez megtörténvén, az alagút mint nyomásalatti cső szerepel, emésztése hirtelen felugrik a megkívánt mértékre, de a vízleszívás olyan nagy lehet, hogy felülről, egy légtölcséren keresztül ismét levegőt kap az alagút. így újra szabad vízlefolyás állván elő, a játék élőiről kezdődik. Végeredményben az árapasztó nem vezeti azt a vízmennyiséget, amelyre számították és a hatalmas vízlökésekkel járó mozgásváltozások nemcsak az alagutat rongálják, hanem állandó rezgésben tartván a völgyzárógát támaszául szolgáló sziklafalat, magát a gátat is veszélyeztetik. A 3. ábra jobboldalán lévő görbék a toulousei laboratóriumban végzett kísérletek nyomán mutatják, hogy szabad vízfelszín mellett mennyivel kisebb az árapasztó vízszállítása, mint nyomásalatti lefolyás esetén. A kísérletek során az árapasztó alagutak kialakításának szabályai és ezzel az ismertetett veszélyes jelenség kiküszöbölésének módjai teljes mértékben tisztázódtak, 1 mindazonáltal ma már nem épül árapasztó előzetes modellkísérlet nélkül. (Lásd 13—14. kép.) A Truyére-művek megtekintését éppen annak köszönhettem, hogy a modellkísérletek alapján épült árapasztóalagutak működését ellenőrizték. A 2 x % óráig tartó kísérletre mintegy 2 millió m 3 vizet szántak rá. Az alagutakon 20—25 m/sec sebességgel előtörő 600 m 3/sec víz (a Duna kisvízmennyisége Budapestnél !) a kísérlet végére valósággal simára csiszolta a gránitmedret. Többek között egy mintegy 500 t-ás sziklatömb is eltűnt a Truyère medrében. A gát építéséhez szükséges betonkavicsot a munkahely közelében nyitott kőbányákban fejtett anyagból zúzás és őrlés útján állították elő. A napi 1800 tonnás teljesítményre méretezett bazaltbánya 140 m-rel magasabban volt, mint a betonkeverő állomás, de aránylag nagy : 3 km-nyi távolságban attól. A 900 t/nap teljesítményű gránitbánya távolsága csupán 500 m volt, ezzel szemben 130 m-rel alacsonyabban feküdt, mint a betonkeverők. A fejtett anyagot a bányában zúzták kb. 15 cm max. méretű darabokra, majd drótkötélpályán szállították a gát fölötti hegyoldalban elhelyezett kőtörőhöz (2. kép), melyben az anyagot felaprózták, majd 0—10, 10—60 és 60—120 mm-es szemnagyság szerint tározták (4. ábra). A finom homok adagolásának szabályozhatása céljából a 10—60 mm szemnagyságú 1 Camichel— Crescent —Escande : Les évacuateurs de crues à galerie souterraine. „La technique moderne". Paris, 1933. Vol. XXV. 17—18. szám. n 5 1С IS 20 ?5 V:rnrO"riS mn 3. ábra. Árapasztó alagút vázlatos hosszszelvénye és vízszállítása szabad kifolyás és nyomás alatti lefolyás esetén. (A toulousei Institut Electrotechnique laboratóriumában végzett kísérletek eredményei.) — Profil en long schématique et variation du débit d'un évacuateur des crues fonctionnant alternativement à écoulement libre et à charge. (Essais du laboratoire I. E. T. de Toulouse.)
