Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

1. szám - II. Rohringer Sándor: Töltésezett folyók szabályozása

15 költséges, torzított modelleken is végezhető. Ilyenkor már kénytelenek vagyunk a teljes geométriai és mechanikai hasonlóságot mellőzni és egy olyan mesterséges folyót állítunk elő, amelynek csupán helyszínrajza egyezik az eredetivel, a mélységek rendszerint nem. Ellenkező esetben oly csekély mélységeket kapnánk, hogy azokkal sikeres kísérleteket végezni nem volnánk képesek, a természetbeli folyó vizének mozgását, a turbulenciát gyakran nem érnők el. Azonban a hajózás érdekében végzendő kísérletek torzított modellek alkalmazásával is sikerrel járnak, mert a cél elérésére a qualitativ eredmények is teljesen elegendők. Ha egyik kanyarulatból a másikba való átmenetnél a modellkísérlet enyhe átmenetet eredményez, ez már olyan eredmény, melynek nyomában legtöbbször kellő mélységű gázló áll élő, tehát quantitative is eredményes lesz a kísérlet, mert a sodor a gázló irányában helyezkedik el és ha a mélységekben némi hiány marad, az kotrással könnyen pótolható. A fő cél, hogy a sodor számára enyhe átmenet éressék el. Ennek megtartására szükséges szabályozási műveket a laboratóriumi kísérlet szintén megmutatja. IIa a modellben a meder képzésére befolyással bíró vízmennyiségek helyesen vannak megállapítva, az eredmény a torzítatlanul meghagyott helyzetrajztól függ. A kanyarulat görbülete vagy az a érték a modellben azonos a természetben lévő görbülettel vagy a értékkel. Szerzőnek а kanyarulatok megválasztására végzett modellkísérleteiből (lásd a velencei XV. Nemzetközi Hajózási Kongresszus iratait, 1. Belhajózási szakosztály, 3. tétel) mint eredmény megállapítható, hogy két pont között kiépített különböző kanyarulatok előnyei és hátrányai a modellkísérletből világosan kitűnnek, vagyis a modellkísérlet alkalmas annak megállapítására, hogy a mederfenék miként fog kialakulni, milyen kanyarulatoknál keletkeznek túlságos mélyülések, amelyek már nem kívánatosak és milyen görbületűek azok a kanyarulatok, amelyek a sodorvonal iránya és a mélységek szempontjából elfogadhatók. A torzított modellnél egyik fontos kérdés a hordalék és az esés közti viszonynak megállapítása. Erre nézve különböző laboratóriumokban több tanulmányt végeztek, de a kérdés ezideig határozottan nincs megoldva. Legújabban J. Kramer amerikai mérnök foglalkozott ezzel a kérdéssel és eredményeit a Proceedings of the American Soc. of Civil Engineers 1934. április havi füzetében közölte. A budapesti műegyetem hidrotechnikai laboratóriumában hasonló kísérletek többször fordultak elő, amelyek során azt kutattuk, hogy a természetes medrekben keverten előforduló hordalék a modellkísérletnél milyen szemű hordalékkal helyettesíthető. A hordalék szemnagyságának alsó határát az a kívánalom szabja meg, hogy a hordalékanyag mozgása közben a fenéken homokhullámok ne képződjenek, a felső határra pedig bizonyára az lesz irányadó, hogy a modellben alkalmazott vízmélység és esés mellett a hordalék mozgásba jöjjön. A modell méretarányának és a hordalékanyagnak bizonyos határok között megválasztása után a felvett értékeknek megfelelő esést kell a modell számára megállapítanunk. A modellben alkalmazható vízszínesésre Winkel, Krey kísérleti eredményeinek felhasználásával, alsó és felső határértéket állít fel. (Winkel : Die Grenzen der Übertragbarkeit der Versuchsergebnisse und die Modellähnlichkeit bei flussbaulichen Versuchen. Matschoss—

Thierry: Die Wasserbaulaboratorien d g d Europas. Berlin, 1926. című műben.) Eszerint — < i < —> ahol — azt az esést öt С öt adja, amely mellett a t mélységű mederben a d átlagos szemnagyságú hordalék g mozgása megindul, a — érték pedig azt az esest jelenti, amely mellett а с Bazin-