Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

4. szám - IV. Vajda András: Oroszország vízépítési problémái

6951921/1922 telén csak februárban jelent meg Budapesten a hótakaró erősen fagyott talajon. 1922-ben decemberben kereken tíz napig feküdt fagyatlan talaj felett hó, 1923 januárban pedig ugyanennyi ideig gyengén fagyott talajon. 1923 karácsonykor erősen fagyott talajon jelent meg a hótakaró. Tartós volt. 1924/25-ös telünk nagyon enyhe volt, Budapesten egyáltalában nem képződött állandó hótakaró. 1925 december elsején erősen fagyott talajra hatalmas hótakaró rakódott és igen hosszúéletíí volt. 1926-ban tartós enyhe idő után december 20-án esett először hó, amely mintegy 8 nap alatt pusztult el. A következő január és február nagyon enyhe és majdnem egészen hómentes volt. 1927-ben december 4-én jelent meg az első tartós hótakaró és ekkor a talaj már közepes mértékben fagyott volt. 1928-ban a talaj felszíne még decemberben erősen megfagyott, de a hónap utolsó hetében ismét felengedett és csak véletlenen mult, hogy az 1929. újév napján képződni kezdő tartós hótakaró újból erősen fagyott felszínre eshetett. 1929-ben karácsonykor jelent meg a hótakaró. Ismét erősen fagyott felszín felett . 1930-ban a hó meleg talajra hullott és azon gyorsan olvadni is kezdett, de erős légköri lehűlés miatt a réteg nem pusztult el teljesen. Ezen a télen a talajhőmérséklet csak egészen vékony rétegben és rövid időre szállott 0 C° alá, tehát azzal a jellegzetes esettel van dolgunk, amikor a talaj úgyszólván teljesen nyitva állt a hóolvadásből eredő csapadékvíz számára. 1931/32-ben a hótakaró csak január második felében jelent meg erősen fagyott felszín felett. 1932 decemberében egyhetes hótakarót jegyeztek fel fagyatlan talaj felett. Az idő továbbra is hideg maradt, de a hó (nyilván a talaj felől történő hővezetés révén) mégis elpusztult. Hogy a hóolvadás ezúttal nem légköri okokból történt, az kitűnik a léghőmérséklet alacsony voltából, a napsütés teljes hiányából és a légáramlás nyugalmából. A hideg és hómentes időben a talaj újra megfagyott, mire 1933 elején már jobb megmaradási esélyekkel újabb hótakaró keletkezett. Ámde most meg légköri enyhülés következett be és a hóréteg már vízkereszt ünnepére (január 6) teljesen eltűnt. Ez a tél a legérdekesebben mutatja, minő véletleneknek van a hóréteg sorsa alávetve és hogy annak megmaradásához nemcsak kedvező időjárási körülmények huzamos fennállása szükséges, hanem még az időjárási előzményeknek is megfelelőeknek kell lenniök. 1933-ban már igen korán, december első napján (egy hatalmas északkeleti hidegbetörés következtében) erősen megfagy a talaj és rajta hosszúéletű vastag hóréteg foglal helyet. Végül 1934-ben a december meleg és esős volt, januárra azonban megfagyott a talajfelszín és arra elég tartós hótakaró telepedett. Összefoglalva az egyenként felsorolt telek lefolyását, arra az eredményre jutunk, hogy Budapesten az utolsó 14 esztendő közül 7 alkalommal (1921—22, 1923—24, 1928—29, 1929—30. 1931—1932, 1933—34) erősen fagyott talajra, háromszor 1922—23, 1927—28, 1934—35) csak gyengén fagyott talajra került tartósabb hótakaró, 4 esetben (1924—25, 1926—27, 1930—31, 1932—33) ellenben a talaj alig volt fagyott és éppen ezért tartósabb hótakaró nem is létesülhetett.