Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)
1. szám - III. dr. Széchy Károly: Talajvízsüllyesztéses alapozások Magyarországon
03 Mivel a normális centrifugáiszivattyú legnagyobb szívóképessége 8-5—9-0 m-re terjed, amit a gyakorlatban leküzdhetetlen ellenállások és tömítetlenségek miatt 7—8 m-re szabad csak számítanunk, ez egyúttal határt szab a talaj vízlesüllyesztés mértékének is. Az ilyen mélységű kútvízálláshoz tartozó depresszió ugyanis a munkagödör közepén nem lehet több, mint 2-5—3-5 m. Ha tehát ennél nagyobb mértékű süllyesztésre van szükségünk, a már kiépített talajvízszínsüllyesztés védelme alatt újabb kútrendszert kell fúrnunk, amikor a 3 m-rel mélyebbre helyezett újabb csővezetékkel és újabb centrifugálszivattyúval újabb 2-5—3-5 m süllyesztést érhetünk el. Tehát a 3 m-nél nagyobb : 10—15 m süllyesztési mélységet csak ilyen lépcsőkkel fokozatosan tudjuk elérni. Ezért az ilyen talaj vízszínsüllyesztő eljárást lépcsős süllyesztésnek (Staffelsenkung) nevezzük. Ezzel szemben a mélyszivattyúk a megkívánt egész süllyesztést egy kútrendszerrel érik el és ezért ezt a rendszert mélysüllyesztésnek (TiefSenkung) nevezzük (lásd Sichardt ,, Bautechnik" 1929). Ilyen mélysüllyesztés hazánkban még nem volt és kétlépcsős süllyesztés is csak egyetlen egy esetben (Tassi-zsilip). A gyakorlatban használatos szivattyúméretek 150—350 mm között vannak. A szivattyúk méreteinek megválasztásánál természetesen a megkívánt talajvízszínsüllyesztés elérése érdekében az eltávolítandó vízmennyiség nagysága az irányadó. De számolnunk kell azzal a ténnyel is, hogy a meginduláskor egy-két napig 3—5-ször annyi vizet szívunk el, mint a megnyugodott, további folytonos üzemben. Tehát ezt a rugalmasságot az alkalmazandó szivattyútól meg kell kívánni (v. ö. később az üzem megindulását). A centrifugáiszivattyú meghajtására szolgáló gépekkel szemben a legfőbb kívánság az üzembiztonság. A legtökéletesebb megoldásnak tehát az elektromotorral közvetlenül kapcsolt szivattyúkkal ellátott berendezés tekinthető. Az elektromos energiát vagy saját centráléban állítjuk elő (Tass), vagy távvezetéken visszük a munkahelyre. (Tassi csőzsilip.) Természetesen más erőgépek is felhasználhatók : gőzgépek, Diesel-motorok, szívógázmotorok, vagy kisebb benzinmotorok a leggyakoribbak. (Túri osztómű, torkolati bukó.) Az erőgépekkel rendszerint transzmissziótengelvt hajtunk meg és annak közvetítésével a szivattyúkat. A talajvízszinsüllyesztő üzem lelke a gépház, mert bármilyen géphiba vagy szivattyúzavar folytán a vízeltávolítás megszűnik és a talajvíz felemelkedik. Hogy ez milyen káros az alapgödörben folyó munkálatokra, azt fölösleges részleteznem. Tehát okvetlenül szükséges, hogy mind az erőgépeknek, mind pedig a szivattyúknak 100%-os tartaléka álljon rendelkezésre, hogy így az üzem folytonossága mindig biztosítva legyen. Annál is inkább elengedhetetlen követelmény a tartalékolás, mert hosszú ideig tartó folytonos, megszakítás nélküli üzemről van szó, mialatt a szivattyúknak és a gépeknek időnként tisztításra és így rövid pihenőre is szükségük van. Ilyenkor tehát fel kell váltani őket (1—2 heti időközökben). A transzmissziótengelyről való meghajtásnak az az előnye is megvan, hogy az egyik szivattyúról a másikra való átváltás teljesen simán, a hajtógéptől függetlenül mehet végbe, továbbá, hogy ugyanazon gép esetleg a légszivattyút, vagy a vezeték feltöltésére szolgáló külön szivattyút is hajthatja. A gépek méretei és erősségük az elszívandó vízmennyiségnek és a teljes szívóés nyomóellenállás összegének függvénye. A szivattyúk elhelyezése a csővezetéken kétféle lehet (v. ö. 13. ábra) :
