Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - III. dr. Széchy Károly: Talajvízsüllyesztéses alapozások Magyarországon

58 az anyagok a vasnál jóval ridegebbek és a hajlító- vagy a húzószilárdságuk sokkal kevesebb és így visszahúzás vagy leeresztés közben könnyen eltörnek. A perforált rész hossza a kutakban lévő vízmélységhez és a várható süllyesztéshez kell, hogy igazodjék. Alsó határa a vízvezető réteg alja, míg felső határa a kútban szivattyúzás közben várható legmagasabb vízállás. Ennek a hasznos szűrőhossznak mindenesetre tekintélyes szerepe van a kút befogadóképességében, mert a kút befogadóképessége egyenesen arányos ezzel. (V. ö. 8. ábra.) Előfordul, hogy a szűrőcső a kút teljes hosszában perforálva van, ami a felszíni csapadékvizek gyors levezetésénél nagy előny. (V. ö. 10. ábra a).) A gyakorlatban általában el van terjedve az olyan szűrőcsőösszeállítás is, hogy legalul tömör csődarab van (1—2 m) és csak azután következik a perforált rész. (V. ö. 10. ábra b).) Ezt az elrendezést néha azzal indokolják, hogy így a kút aljának gyors feliszapolódása van megakadályozva. Ez azonban nem helytálló, mert a feljebb lévő szűrőszöveten át a homok ugyanúgy bejut és ugyancsak a fenékre ülepszik. A legalsó részen elhelyezett tömör csövet jobban indokolja ennél az az érvelés, hogy gyakorlatilag véve az áttört szűrőcsőrész alja egyúttal a vízvezetőréteg határát is jelenti. Ennek folytán a szűrőszövet hosszának lefelé való növelése jelenti egyúttal a vízvezetőréteg vastagságának és így az elszívandó vízmennyiségnek a növelését is. Mivel ugyanazon talajban а к értéke sem állandó, henem lefelé növekszik (normális az a rétegződés, hogy felül homok, alul kavics), a fölös mélységnövelés még fokozott vízhozamnöveléssel is jár. Ezért a kút hasznos mélységét a perforált csőrész megrövidítésével lezárjuk, de akkor még esetleg a megkívánt minimális szivattyúzási mélység miatt szükséges, hogy nagyobb kútvízállásbeli biztonság álljon a teljes kiszippantás ellen rendelkezésünkre (lásd később az üzemet) és emiatt még a vízmélységet vakcsővel növelnünk kell. Ez az érvelés is csak erősen áteresztő, durvább szemszerkezetű talajban állhatja meg a helyét, ahol nagy vízmennyiség elszívásáról van amúgyis szó és ahol a depressziógörbe könnyen kialakul, mert nagy az áteresztőképesség. Semmi esetre sem helytálló azonban ez az okoskodás finom homokos talajoknál, ahol a vízmennyiség igen kicsi, sőt rendszerint azért van üzemzavar, leszakadás, mert a víz mennyisége túlkevés a szivattyúzó berendezéshez. Ilyenkor a talaj áteresztőképessége igen csekély, a kút vízbefogadóképessége szintén, tehát a megkívánt süllyesztés előállítása is sokkal nehezebb. Ennélfogva felrétlenül célszerű és a munka helyes kivitelének érdekében álló, ha a szűrőcső perforált részét egészen levisszük a kút legaljáig. Bizonyos tömör részt azonban még ekkor sem szabad elhagynunk (20—40 cm), mert a kútfúrás technikája olyan, hogy a teljes mélységre lenyomott anyacsőbe leeresztjük a szűrőcsövet, aminek legalját rendszerint körülveszi a kút alján lévő iszap. Ezért szükséges az is, hogy az anyacső alját még a szűrőcső leengedése előtt nagyobbszemű kaviccsal leterhelve biztosítsuk. (Lásd később a kútfúrásnál.) Legalul levő tömör csőnek akkor is helye van, ha az már a vízátnemeresztő rétegbe jut (v. ö. 10. ábra c)) és a kútmélységre a megkívánt minimális szívómélység miatt szükség van. (Lásd később az üzem tárgyalásánál is.) A kútba lenyúló és a talajvíz elszívására szolgáló szívócső ismertetését később fogom részletezni. Az ugyanazon közös csővezetékre kapcsolt szűrőkutak átmérője lehetőleg minden kútnál ugyanakkora legyen. Erre szivattyúzástechnikai okokból van szükség. mert célunk az, hogy lehetőleg minden kútból ugyanazt a vízmennyiséget szívjuk el és mindegyik kútban lehetőleg ugyanaz a vízállás legyen. Biztos és zavar-