Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

3. szám - VII. Trummer Árpád: Vízgazdálkodás és zoldmezőgazdálkodás

512 szerint egy bizonyos szintmagasságot foglal el. Ezzel szemben a szik foltonként mutatkozik és a térszint hullámzása szerint hol előbukkan, hol eltűnik. Ez azért van így, mert a régebbi keletkezésű sós réteget a folyók árvizeinek újabb hordaléka vékonyabb-vastagabb homok- vagy iszaptakaróval födte be. A folyómedrek későbbi vándorlása az előzőleg odahordott földréteget helyenként ismét elmosta és ilyen területeken a szikes réteg újból a felszínre került. Ezt megerősíti az a tapasztalat, hogy a felszíni szikesek leginkább a régi folyómedrek maradványaiként található erek és mélyedések mentén mutatkoznak, míg a magasabb fekvésű helyeken a szik legtöbbször még a reátelepült termőréteg alatt van. Ezek szerint a szikesek feletti termőréteg vastagsága minden szabály nélkül változik. Másfelől a szikes talaj annál kevésbbé alkalmas a mezőgazdasági termelésre, minél vékonyabb az a termőréteg, ami az alatta levő sós rétegre telepedett. Ez érthető is, mert ha a termőföld csak 20—30 cm vastag, a növények gyökerei gyorsan elérik ezt a mélységet, ahol a sók jelenléte fejlődésüknek nem kedvező. Ha a vékony termőréteg vízkészlete gyorsan kimerül, a növény további fejlődése megakad vagy esetleg megszűnik. A rosszabb szikeseken — mint köztudomású — valóban csak rövid gyökérzetű, ritkás gyep alakul néhány sótűrő növényből, mely a sós talajban is eltengődik, ha fejlődéséhez elég vizet kap. Ezekkel a tényekkel szemben fölvethető az a kérdés, hogy a korábbi évszázadokban miért nem észlelték ezeket a régóta meglevő szikeseket. Hiszen a XVIII. század utolsó harmadáig, amíg Tessedik Sámuel, a hírneves szarvasi prédikátor nem kezdett foglalkozni a szikesek megjavításával, nem is fordult elő a szikeskérdés. Viszont az utóbbi évek egyre jobban előtérbe hozták az Alföld kiszárításának és elszíkesítésének népszerű kérdését. Ezt is megértjük, ha tudjuk, hogy az Alföld a régmúlt századokban vízjárta mocsaras rétek és legelők birodalma volt, ahol csak az árvizektől mentes magasabb helyeken folyt kezdetleges módon a szemtermelés. A mélyedések vízjárta szikesei nem ártottak a gazdálkodásnak, de a szántóföldeken sem voltak olyan termések, melyek az itt-ott előforduló szikes foltok gyöngébb hozamát feltűnővé tették volna. Mindez csak akkor lett szembetűnővé, mikor a mélyebb területek hasznosítása végett azokról a vizet el kellett vezetni és az ősi legelőgazdálkodást fokozatosan kiszorította a rendszeres szántóföldi művelés. A termések növelésére irányuló törekvés azután élesen elhatárolta a csekély vízkészletű szíkestalajokat és a figyelem ezek felé fordult. A mezőgazdaság vízhiánya azonban nem elszigetelt magyar jelenség. Ismeretes ez a külföld gazdái előtt is. Angliában évek óta nagy károkat okoz az ismétlődő szárazság. Az utolsó évtizedben Franciaországban is szokatlan forróságot észleltek, hasonlóképen Lengyelországban és Szerbiában is. A vízhiány egyik okát külföldön a talaj vízkészlet csökkenésének és az általánosan szárazabbá váló ághajlatnak tulajdonítják. Utóbbinak bekövetkezését a meleg levegő irányváltozásával és egyéb jelenségekkel igyekeznek megmagyarázni. Másik ok az, hogy a mezőgazdaság vízigénye az utóbbi évtizedekben rohamosan megnövekedett és ma már csak a dúscsapadékú éghajlatövek alatt jut a termőföldre annyi víz, amennyi a mezőgazdasági termelést kielégíti. A fokozott termések a talajból több vizet vonnának el, mint amennyi benne van és ezáltal előáll a termeléssel élőidézett vízhiány, amit nálunk tévesen az Alföld ármentesítésével igyekeznek megmagyarázni.