Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)
3. szám - VI. Németh Endre: Általános szempontok és részletkérdések jelentősége a vízimérnök tevékenységében
501 nési formájukban alkalmasak volnának. A legtöbbször olyan sok és egymással bonyolódott kölcsönhatásban álló tényező befolyásolja őket, hogy a természettudományos módszerek alkalmaztatása érdekében többrendbeli egyszerűsítést, feltevést kell bevezetnünk, aminek természetszerűleg az a következménye, hogy az elméleti vizsgálódások eredményeit csak óvatosan megválasztandó korrekciók mellett lehet a gyakorlatban értékesíteni. Hogy mind eme nehézségek ellenére néha milyen meglepő összhangba lehet hozni az elméleti úton kapott eredményeket a közvetlen megfigylés révén beszerzett adatokkal, arra nézve röviden ismertetem Ballester argentínai mérnöknek az árhullám tovaterjedési sebességének megállapítására vonatkozó érdekes eljárását, amelyet Corrado Ruggiero olasz mérnök, jelenleg a palermói műegyetem tanára, az Adige-folyónak Badia—Polesine és Boara közti szakaszán, 1868—1922 időszak alatt megfigyelt 21 árhullámra vonatkozó közvetlen megfigyelésekből kapott adatokkal ellenőrzött. Az eljárás tulajdonképeni célja az, hogy a víztömeggörbe számára a tetőző vízállásokhoz tartozó árvíz mennyiségeket jó megközelítéssel számítási úton lehessen megállapítani. Tetőző vízállásoknál ugyanis ritkán vagyunk abban a helyzetben, hogy víztömegméréseket végezhessünk. A tetőző vízállások és ahhoz tartozó nedvesített szelvényterületek megállapítása nem okoz nehézséget és így, ha a tetőzés pillanatában érvényes középsebességet valami módon megállapíthatnék, úgy az árvíz mennyiségére is jó közelítő értéket kaphatnánk. Ilyen közelítő érték megállapítására lehetőséget ad az árhullám tovaterjedési sebessége (c), a keresztszelvényen ( F) átfolyó víz középsebessége (v) és a vízmennyiség (Q) között fennálló következő ismeretes összefüggés: c_dQ_ d(v.F )_ dv dF dF dF dv Amikor a középsebesség maximumát éri el, azaz — —0, akkor tehát с =f ma x, dF ami azt jelenti, hogy a középsebesség maximuma egyenlő az árhullám tovaterjedési sebességével. Noha a sebesség maximuma, a vízmennyiség maximuma és a tetőzés nem egyidejűleg következnek be, hanem a felsorolás sorrendjében, nem követünk el mégsem nagy hibát, ha a maximális sebességet tekintjük tetőzéskor is érvényesnek és így az imént levezetett összefüggés értelmében a tetőzéshez tartozó vízmennyiség • F — с . F, ahol г» ша х =c. A feladat megoldásának kulcsa tehát az árhullám tovaterjedési sebességének (с) a megállapításában van. Ha két vízmérce közötti folyamszakasz szabályos medrű és nincs közben mellékfolyóbetorkolás, akkor a két vízmércén megfigyelt tetőzés időbeli eltolódásából és a vízmércék egymástól való távolságából az árhullám tovaterjedési sebessége közvetlenül megállapítható lenne. Az így megállapított sebesség azonban nem elegendő pontosságú, mert a tetőzés időpontja pontosan nem állapítható meg a tetőzés alkalmával fellépő hosszabb-rövidebb ideig tartó stagnálás miatt. Ezért Ballester más utat keresett az árhullám terjedési sebességének meghatározására : Összehasonlította az árhullám lefolyását a nyugvó és mozgó víztömegekben végbe-
