Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - IX. Vojcsik Lipót: Vízvezetéki csőhálózatok fenntartása

289 sok feladata. Miután azonban a csőhálózaton is sokszor fellép a korrózió és károkat, zavarokat okoz, nem hagyhatjuk figyelmen kívül e gazdaságilag is nagyjelentőségű kérdést. Rá kívánok mutatni arra, hogy Hadfiéld szerint az egész világon 1860—1920 között termelt 1,860,000,000 tonna vas és acél 25-5%-a, tehát 660,000,000 tonna ment tönkre korrózió következtében. (12) Logan szerint az U. S. A-ban 722,000 km vízcső fekszik s a korróziós veszteség értéke évi 75 millió dollár. Megértjük tehát, hogy mindenfelé fokozott mértékben tanulmányozzák e kérdést és leküzdésének módszereit. Intézmények (U. S. A. Bureau of Standards Underground Corrosion Section), kongresszusok (a német, Korrosionstagung), folyóiratok (Korrosion und Metallschutz) kizárólag e kérdéssel foglalkoznak. Magyarországon nemrégen alakult meg a korróziós bizottság. Mi tehát a korrózió? Röviden : felületi jelenség, mely valamely folyamat (vagy több folyamat) folytán a fémeket megtámadja, az ötvözeteket felbontja, alkotórészeiket átalakítja, a belőlük készített tárgyakat elpusztítja. A csöveknél a pusztulás kimarás, átrágódás, lyukasodás stb. alakjában jelentkezik. A legtöbb pusztító folyamat elektrokémiai. Három főtípus fordul elő (12) : a) Önkorrózió, midőn a fém oxigéntartalmú vízzel érintkezik, a fém oldónyomást fejt ki. Ekkor a fém pozitív iónjait a vízbe bocsátja. E pozitív fém-iónok a víz negatív liidroxil-iónjaival és oxigénnel kombinálódva alkalikus kémiai vegyületet (vas esetén rozsdát) hoznak létre. b) Galvanikus korrózió, midőn vízbemártott két különböző fém jut egymással érintkezésbe. Ilyenkor az elektropozitív fémről (a nagyobb oldónyomásúról) fémes iónok válnak le, tehát a fém korrodál. A víz vezetőképessége gyorsítja a korróziót. A fémben (öntöttvas) levő tisztátalanságok által is jöhetnek létre galvánelemek stb. A korrózió rendszerint nemcsak az érintkezési helyre, hanem azoktól bizonyos távolságokra is kiterjed. c) Elektrolitikus korrózió akkor lép fel, lia a csőbe jutott (tehát nem a benne keletkezett) áram kilép a csőből a környező nedves talajba, vagy jó vezetőbe megy át. Csöveink belső és külső felületükön korrodálódhatnak. A belső korróziót megelőzhetjük vagy gátolhatjuk, mert a vezetett víz állandó kémiai ellenőrzés alatt kell, hogy álljon és így megfelelően kezelhetjük. Klüt (13) szerint az a víz nem okoz komolyabb korróziós veszedelmet, melyben ,az átmeneti (karbonát és szénsav) keménység nincs 7 német keménységi fok alatt. Ásványi anyagokban szegény víz ne tartalmazzon sok levegő oxigént. Nagyon lágy vizeknél — 4 német fok alatt — 4 mg oxigén 1 literben már ártalmas lehet a csőre. A víz klorid, nitrát és szulfát tartalmának nem szabad túlmagasnak lenni, ha ugyanakkor karbonátokban szegény. Agresszív (márványoldó) szénsavat és nyomoknál erősebben mutatkozó szulfidokat (kén-hidrogént) nem szabad a víznek tartalmaznia. A víz reakciója ne legyen savanyú. A pH érték legyen nagyobb 7-0-nél. A víz agresszivitására jellemző általános szabály azonban nem adható meg. Minden víz önálló eg\*ed s így hatását külön-külön kell megállapítani. A belső korrózió csomós, réteges lerakódások (inkrustációk) alakjában jelentkezik, melyek következtében a csőkeresztmetszet szűkül. A külső korrózió egyenletes pusztítást ritkán okoz, ilyenkor kémiai folyamat eredménye. Ez a korróziónak legkevésbbé veszélyes alakja. Helyileg határolt pontszerű támadás a felületen (Loclifrass) a leggyakoribb, ilyenkor elektrokémiai Vízügyi Közlemények. 19