Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

2. szám - II. Gubányi Károly†: A rizs

187 Az elárasztás végrehajtása. Az ültetés és az aratás közé eső időszakban legfőbb dolog a rizstábla vízszínének ellenőrzése, hogy az elárasztás mindig kellő mértékű maradjon. A végleges helyére vetett rizstáblákon az elárasztás előtt még a kultivátort kell okvetlenül munkába állítani. Ez a művelet az átültetett táblákon nem szükséges. A vízszín tehát az elárasztás mértéke, a rizs fejlődése arányában változik. Igen fontos, hogy a növény mindenkor meg legyen kímélve a teljes elborítástól. Vigyázni kell tehát, hogy a rizsszál csúcsa mindenkor a vízszín fölé érjen. Azokon a tájakon, ahol a rizst rendszeres öntözési berendezés nélkül termelik, rendesen a kellő lecsapolásról sem tudnak gondoskodni. Ilyen helyeken az árvizek és nyári felhőszakadások alkalmával a vetést gyakran teljesen elborítja a víz, ami aztán rövid idő alatt meg is semmisíti a termést, így van ez gyakran Börmában, ahol a rizstermelő nem ura a vízviszonyoknak. Egy-egy kései monszunjárás és ennek zivatarjai vízzel borítják el a lapályokat és egész vidékek rizsvetését elpusztítják, úgyhogy némely évben egymás után két vetés is megsemmisül. Ott a türelmes rizstermelő ilyenkor a változhatlanba való nagy megnyugvással fog hozzá a harmadik vetéshez. Ha az évszak különösen csapadékdús, még a megközelítőleg elégséges vízlecsapo'ási Ehetőség mellett is előfordulhat a vetés megfulladása úgy, hogy a rendes szezónrizst elég sok helyen kell kései vetéssel pótolni. Közvetlenül az ültetés után előnyös eleinte csak csekélyebb vízréteggel kezdeni az elárasztást. A Fülöp-szigeteken a palántázás után csak egy hét múlva kezdik meg az elárasztást azért, hogy új helyén a növény előbb jól meggyökeresedjék. Az az általános felfogás, hogy bármilyen legyen is a vetési mód, az elárasztás késleltetésével időt kell adni a növénynek, hogy a gyökérzete kellőleg megerősödhessék. Még a helybenvetett rizsnél is sok helyen megteszik, hogy a kultivátor munkája után a rizstáblát néhány napra teljesen víztelenítik. Az ily módon való szikkasztás folytán a rizs gyökérzete dúsabban fejlődik. Ennek az időnek elmultával lassanként emelni kezdik a vízszínt, de mindig úgy, hogy a fejlődő rizs hegye állandóan kint legyen a vízből. Mikor a 20 cm magas vízréteget elérték, az elárasztást ebben a magasságban állandósítják. A fejlődés folyamán azonban a vizet legalább hatszor teljesen meg kell újítani, ügyelve arra, hogy a friss víz színe pontosan az előző vízszín magasságába kerüljön. Manapság már mindenfelé elismerik, hogy a rizs, bár vízi növény, tulajdonképen mégsem kíván állandóan fürödni a vízben. Főleg csak az a fontos, hogy a növény a fejlődése folyamán teljesen átázott talajban álljon, ezért a 15—20 centiméteres elárasztás mindenkor teljesen elégséges. Itáliában és az Egyesült Államokban a rizstermelő gazdák a rizsföldeknek időnkénti szárazzátételét nagyon fontosnak tartják. Ez a művelet nemcsak a gyökérzet gyorsabb megerősödését segítielő, hanem még a talaj szellőztetésével a tápanyagok kémiai átalakulását is kedvezően befolyásolja. Az időnkénti teljes lecsapolás főleg a mérsékelt égövi rizstelepeknél látszik szükségesnek és előnyösnek. A rizst a legkülönbözőbb talaj- és éghajlati viszonyok között termelik és így a gyakorlati művelés részletei is a tájak és helyi tényezők szerint módosulnak