Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

1. szám - IX. Kisebb közlemények

154 a logikus gondolkozási mód is arra vezet, hogy a folyó partjai a folyó ágyát jobbról és balról határoló földtömegele, amelyek mélysége v legkisebb víz színéig terjed, szélessége (X) pedig változó aszerint, hogy milyen más fogalommal kerül vonatkozásba {1. ábra). Ha a víz emelkedik, a partok fokozatosan víz alá kerülnek. Árvízkor a partokat teljesen elborítja a víz, amely ilyenkor ki is léphet ágyából, meghágja a partokat, kiönt medréből. Ha eltekintünk a keletkezés módjától, már látjuk, hogy a folyó ágya és medre nagyon közelálló, sőt tulajdonkép azonos fogalmak. Amikor ugyanis a folyó kiönt, azaz amikor annak ilyenkor igen sok hordalékot tartalmazó vize a partokat elárasztja, sebességében nagyon megcsökkenik s így a hordalékának jórészét mindjárt a partok szélén lerakja. Az árvíz levonultával a partokon ez a hordaléklerakódás megmarad, vele a partok megemelődnek, a folyó ágya, medre nagyobb lesz. Ez a folyamat természetesen minden árvízkor megismétlődik s a partokon a helyi viszonyoknak megfelelően kisebb-nagyobb mértékben lerakódások támadnak, a partok a helyi viszonyok szerint kisebb-nagyobb mértékben magasbodnak, az ágy, a meder — ha egyébként a fenéken fel nem töltődik — nő, mélyül. Ha most a folyónak mind a jobb-, mind a balpartján megkeressük azokat a folyóhoz legközelebb eső legmagasabb pontjait, amelyeket ha az áradó víz szine a legcsekélyebb mértékben meghalad, a víz a part távolabbi részein (ártéren, hullámtéren) szétterül, kiönt : akkor ezeken a pontokon egy-egy rendkívül fontos vonalat határoznak meg. Ez a partéi (E), amely természetesen hol alacsonyabban, hol magasabban halad, s egyáltalán nem szükséges, hogy a folyással párhuzamos legyen. Tetszés szerint kanyaroghat, egészen egybeolvadhat a környező terepalakulatba, vagy abból kifejezetten kiemelkedhetik. Mindig megvan azonban az a nevezetes tulajdonsága, hogyha a folyó ágyában a vízszin annál magasabbra emelkedett, a víz kiönt. Hogy ez a kiöntés a jobb- vagy baloldali partélen, annak egy vagy több, vagy valamennyi pontján történik-e, az a partéi magassági viszonyaitól és az áradás mértékétől függ. Felemlítem itt. hogy a partéltől a száraz felé eső része a partnak a part teteje (itt fennvagyunk a parton), a víz felé eső része a part oldala. A partéi fogalmának emez egyértelmű meghatározása után eljutottunk oda, hogy könnyűszerrel megadhatjuk a meder fogalmát is. A partéleken átmenő függőleges felületek közé eső terep alkotja a medret, a partélek közé eső terepszint pedig a mederfelszint, mederterületet adja. A medret (ugyanúgy a mederfelszint is) a legkisebb vízszin által a mederfelszinből kimetszett partvonal, ami egyszersmind a partoldalt is határolja, három részre osztja : a jobb-, illetőleg baloldali mederoldalra és a mederfenékre. Látjuk, hogy a partoldal és a mederoldal elnevezések azonos fogalmakat jelölnek (1. az ábrán a kétszeresen vonalkázott területeket). Éppen ezért a népi nyelv csak az előbbit használja, éspedig azért, mert mint partoldal, hacsak nincs tele a meder, kisebb-nagyobb részben szemmel érzékelhető, látható és inkább beszél arról, hogy a partoldalnak ez vagy az a része most víz alatt van, mintsem a mederoldal szót alkalmazza. Ez a gondolat vezetett akkor, amikor a part-, illetőleg mederoldalt a folyó ágyából a legkisebb vízszin által kimetszett vonallal határoltam. Egyébként kétségtelen, hogy ez a megállapítás meglehetősen önkényes és hogy ezzel a határvonallal a mederalakulat szerint sokszor lejjebb lehetne menni. De amíg a természetes medreknél maradunk, ezt a megállapítást