Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)
1. szám - VIII. dr. Ajueszky László: A szélerő, szélsebesség és a levegőfajták hatása az elpárolgásra
147 szempontjából döntően fontos, vájjon minő hőmérsékleteloszlás uralkodik benne. Mert ha benne a hőmérséklet felfelé gyorsan csökkenik, akkor a legcsekélyebb domborzati akadályból származó kis keverőmozgások rohamosan erősödnek és hatalmas függőleges légcserét hoznak létre. Ha ellenben a felfelé való hőcsökkenés kisebb 1 C°/100 m-nél, vagy éppen negatív (fent melegebb van, úgynevezett inverziós réteggel van dolgunk), akkor a talajegyenetlenségekből származó turbulens mozgások rövidesen önmaguktól lecsillapodnak, az áramlás tehát nem lesz hajlamos arra, hogy lökéses természetűvé váljék. Kimondhatjuk ezek után, hogy az elpárolgást legjobban azok a légáramlások támogatják, amelyekben a hőmérséklet rohamosan csökkenik a magassággal, mert az ilyen áramlásban erős légcsere fejlődik ki, amely az elpárolgó vízmennyiséget rövidesen a magasba szállítja, egyidőben pedig bőséges páraszegény levegőt sodor le a párolgó felületekre. Ezzel pedig elérkeztünk arra a pontra, ahol a párolgáskutatás kapcsolatba kerül a meteorológia új vizsgálati irányaival. Ismeretes, hogy az utolsó évtized folyamán gyökerében átalakult az időjelzések készítésével foglalkozó szinoptikus meteorológia. Újjászületését annak köszönheti, hogy a légkörkutatók felismerték és részletesen megvizsgálták az úgynevezett levegőfajták fogalmát. Mióta a repülés és a rádió lehetővé tette a légkör alaposabb megvizsgálását, azóta tudjuk, hogy a levegőben meglehetősen éles határzónák jelölhetők ki, amelyek két oldalán lényegesen különböző meteorológiai tulajdonságú légtömegek foglalnak helyet. Ezeket hívják levegőfajtáknak. Az egyes levegőfajták közti különbség onnan származik, hogy mindegyikük más és más fizikai hatásoknak volt alávetve. így például egy jellegzetes nyári idő változási front egyik oldalán meleg kontinentálszubtrópusi levegőfajtát találunk, amelyet déli légáramlások a Balkánon vagy Kisázsián és a Fekete-tengeren keresztül szállítottak hozzánk. Ez a levegő igen erős napbesugárzásnak és a frontok előtt gyakran fellépő leszálló légmozgások melegítő és szárító hatásának (az úgynevezett szabad főhnnek) volt alávetve. Ugyanennek a frontnak a másik oldalán egészen másfajta levegőt, maritim-szubpoláris levegőfajtákat szoktunk találni. Ezek hidegek, nyirkosak, s lia áthevült talaj fölé érnek, hatalmas felszálló légoszlopok keletkeznek bennük toronyalakú felhőkkel, amelyekből záporeső hull és zivatar, jégeső fejlődik. Nagyon éles különbség van egyes levegőfajták között függőleges hőmérsékeloszlásuk tekintetében. A sarkvidéki eredetű kontinentál-arktikus levegő hőfoka felfelé rohamosan csökkenik, azért (a fentiek értelmében) ez a levegőfajta igen hajlamos az erőteljes függőleges mozgások kifejlődésére, tehát kitűnő támogatója az elpárolgásnak. Érdekes, hogy ez a sajátsága egyre fokozódik, minél messzebb kerül a levegő dél felé. Mert az enyhébb területekre előnyomuló sarkvidéki levegő alsó rétege folyton melegebb talajjal érintkezik, tehát egyre erősebben áthevül, míg felső részei egyformán hidegek maradnak. A légoszlop alsó és felső része közötti liőmérsékellentét tehát egyre jobban kiéleződik, a függőleges hőcsökkenés egyre fokozódik, a légtömeg egyensúlya folyton ingatagabbá válik, a turbulenciajelenségek kifejlődése mindinkább könnyűvé lesz. Különben az elpárolgás szempontjából azt is meg kell jegyeznünk, hogy a melegebb vidékekre előnyomuló sarkvidéki levegő alsó rétegében, éppen a felmelegedés folytán, állandóan csökkenik a viszonylagos páratartalom, úgyhogy ez a levegő már ebből az okból is igen páraszomjassá 1(»*
