Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)
1. szám - V. Possewitz A. Guidó: A Rókushegy geológiája, különös tekintettel a suvadásokra
95 vize a lecsúszott agyag fölött szabadon kifolyt a külszínre az agyag felületére, az ott lévő haránt és hosszanti repedéseket megtöltötte és helyenként tócsákban megállott. Ez az állandó átázás teljesen fellágyította, s helyenként folyóssá tette az agyagot. Az állva maradt meredek rész alatt itt is tátongó hasadék képződött, mely azonban az állandóan belefolyó forrásvíz hatására az agyag teljes átázása folytán néhány nap alatt meglehetős laposfenekű medencécskévé alakult át. Az átázás következtében a mélyebb repedések is csakhamar összerázódtak. A suvadás pályája itt is hajlott volt : az állva maradt hátulsó rész közelében meredekebb, elől jóval laposabb. Annyira kevéssé meredek volt elől a pálya, hogy a lesuvadt agyagtömeg nem púposította föl a telep fenekét — mely akkor vízgyűjtő medence volt, — hanem csak majdnem vízszintes irányban mozgott előre. Jól lehetett ezt látni az északi legmélyebb vízmedence északkeleti p írtján, ahol a kiscelli agyag lesuvadt, átnedvesedett lágy tömege elborította ugyan mintegy 30 m hosszúságban az iparvágány sínéit, de eredeti helyükből nem mozdította el őket. A lesuvadt terület hossza a pálya húrjának irányában mintegy 80 m volt, mely hosszúság azonban az agyagtömeg mellső részének sárfolyóssá alakulása következtében csakhamar megnőtt csaknem 100 méterre. Az 1913-as tömegmozgások oka pusztán csak külsőleges és helyi jelentőségű volt. A leszakadt épületrom táján indult meg ugyanis az agyaggödör legészakibb, mesterségesen épített vízgyűjtője, mely a gödör legalacsonyabb pontja — a tó — irányában vezette a vizet. Ez a víz áztatta át az agyagot, mely csúszásnak indult. Máshol az agyag száraz volt. így az agyaggödör fenekén, amint azt az 1917. évi kutató fúrások kimutatták, még közvetlenül az állóvíz medencéi mellett is mintegy 50—60 cm mélységben csakis a rendes talajnyirkosságot észlelték, tehát még ily csekély mélységben is az agyag már csaknem egészen száraz volt. Ezek a suvadások elsősorban a Herman Ottó-úton épült m. kir. Szőlészeti Kísérleti Állomást fenyegették, s ezért már több mint 30 évre vezetnek vissza azok a mérnöki munkálatok, melyekkel e talajvíz okozta károkat és suvadásokat akarták megakadályozni. A in. kir. Szőlészeti Kísérleti Állomás épületei 1902. évben épültek CZIEGLER GYŐZŐ műegyetemi tanár tervei alapján. Az épületek már állanak, amikor 1902 júniusban Cziegler Cyőző megkeresi a m. kir. kultúrmérnöki hivatalt. Levelében a következőket írja : ,,A hivatal szíves volt az intézet telkének esetleges alagcsövazése érdekében már lépéseket tenni, de akkor még az épületek elhelyezése, a pincék és alagsorok mélysége végleg megállapítható nem volt. Ezidősze int a pavillonok már állanak, a pincék ki vannak építve és most már teljesen megállapítható a szilárd, kemény agyag, mely szükségtelenné teszi — véleményem szerint — az alagcsövezést s így csakis a felszíni víz elvezetéséről kell gondoskodni." Ebből a levéltöredékből megállapítható, hogy Cziegler Győző még csak nem is sejtette a talajvíz okozta veszélyt, melynek elhárítása később olyan sok pénzbe került. Cziegler Győző kérésére a m. kir. kultúrmérnöki hivatal helyszíni szemlét tart s ennek alapján nemcsak a felszíni vizek, hanem a talajvíz elvezetéséről is gondoskodik, amennyiben a fő-, valamint a négy melléképületet alagcsővonallal veszi körül s ezáltal az épületek szárazságát biztosítja. 1920-ban a főépület időközben hozzáépült pincéjét alagcsövezik.
