Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

Kivonatok, mellékletek - Melléklet a 4. számhoz

41 melyet a földmívelésügyi kormány 1925. jan. 8-i rendeletével helyben hagyott. (L. az Annales 1926. évi 6. közleményét.) Ez értekezésben Denizet általában az egyiptomi öntözésekkel és főként a Delta öntözésével foglalkozik. Több öntöző gazdaságot szemlélt meg s tapasztalatait jelentésben foglalta össze. A XIX. század közepéig Egyiptomban csak a medencés öntöző-rendszer volt elterjedve. A Nílus Asszuántól (utolsó zuhatagjától) Kairóig, 900 km hosszúságban 4—20 km széles völgyben folyik, melyet az Arab- és Libiai-hegylánc határol. E völgyet nagy mélységig a Nílus vízeresztő alluvium ja tölti ki. Az egész 900 km hosszúságban a Nílus nem vesz föl mellékfolyót és nem kap esőt. Felső-Egyiptomnak nevezik az Asszuán és Assziut közötti, Közép-Egyiptomnak az Assziut és Kairó közötti szakaszt. A völgy esése 0-085 m kilométerenkint. Kairó alatt 20 km-re kezdődik a Delta, melyet a Nílus damiettei ága (keleten) és rosettei ága (nyugaton) középső részre határol ; a Damiette-ágtól keletre, PortSaid felé van a keleti és a Rosettei-ágtól nyugatra, Alexandria felé a nyugati tartomány. A delta partja a tenger felé fordítja domború oldalát ; hossza 270 km. A delta csúcspont jának távola a tengertől 170 km. Esése olyan, mint a Nílus felsőbb szakaszán levő esés. Talaja a mocsaras vidéken vízálló, mert a Nílus iszapjának a tengerbe lerakodásából keletkezett. Egyiptom művelhető (öntözhető) területe 7,200,000 feddán, melyből 2,200,000 feddán esik Felső- és Közép-Egyiptomra, 5,000,000 Alsó-Egyiptomra. A jelenleg művelés (öntözés) alatt álló terület 5,200,000 feddán, melyből 3 millió a deltára esik. A Nílus minden évben, június közepén áradni kezd és július végéig emelkedik. Asszuánnál 8—9 m, a delta csúcspontján 6—7 m az emelkedés. Augusztus és szeptember hónapokban magasan áll ; októberben apadni kezd s novemberben a teljes árhullám bevégződik. Ez az általános szabály, de kivételes vízjárás is elég gyakori. A régi öntöző módszer az volt, hogy a Nílus partját átvágták, vagy pedig a parton épült zsilipeket megnyitották s az árvizet a földekre vezették, melyeket a parttól a magaslatokig vezető kereszttöltésekkel 4000—50,000 feddán nagyságú részekre osztottak. A víz 1—1-5 m magasan borította el a térszint ; 50—70 napig tartották a vizet, míg a Nílus visszatért a rendes szintjére s ekkor a medencéket kiüríthették. A földeket vékony iszapréteg borította. Ezt a sáros, iszapos felszint bevetették, a kevésbbé átázott talajt ekével megjáratták s aztán várták az aratást április—május hónapban. A talajt magára hagyták a következő árvízig. Nem kellett reá trágya. A terményeket váltogatták : búza vagy tengeri és alexandriai fehér lóhere (bersin), lencse vagy bab váltakoztak. Árvízkor egyébként a magasabb helyekre a vizet fölemelték saduf (Archimédesi-csavar) és szakié (csupros kerék) segítségével. De az így öntözött területek kisterjedelműek voltak. Az efajta öntözés Kr. e. 5000 évig nyúlik vissza és a XVI. századig tart. Egyiptom termékenysége híressé vált. „Vidi viridem Aegyptum" mondták a rómaiak. Régen csodásnak és titokzatosnak tartották ezt a termékenységet s főként, a Nílus termékeny iszapjának tulajdonítottak rendkívüli hatást. A kutatások azonban kiderítették, hogy ez az iszap olyan, aminő a folyók iszapja rendesen szokott lenni. A termékenység oka a következő : Az árvíz után a nap heve kiszárítja és össze-vissza repedezteti a földet. E repedések 1 m-nél is mélyebbek. A repedések oly számosak és nagyok voltak, hogy a felszín 35%-át is elfoglalták Felső- és KözépEgyiptomban. A Deltában kisebbek voltak, mert a talajvíz itt magasan áll s a meleg