Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

Kivonatok, mellékletek - Melléklet a 4. számhoz

16 Ha lyukasztott csöveken, vagy helyenként elvégződő csöveken öntjük ki a csatornalevet, a kiömlés helyein a víz bőségesen folyik s a salak ezeken a helyeken kap csupán vizet. Itt aztán a salak eltömődik. Ha azonban szétporlasztjuk a vizet, az eltömődés csekély és egyenletes. A salak felszíne az, mely egy kevés iszapot szed. Nem is büdös az ily porlasztás. Szúnyogok sem lepik el a felszínt, mert a víz folytonos mozgásban van. Apró legyek ugyan nagyszámmal lépnek föl, de ezek ártalmatlanok. Hogy a bajon segítsenek, ürítőszifonok segítségével, szünetelő közökben, lehetőleg az egész salakfelszínre öntik a vizet. De ez sem vált be, mert jobb elosztó módok is vannak. Az egyik ily mód abban áll, hogy a salakfelszínt kisátmérőjű csövekkel hálóz­zuk be, melyeken porlasztó nyílások vannak. A víz 1-5—2 m nyomással eső mód­jára ömlik ki és ellepi a salak felszínét. Másik mód mozgókészülék, mely az ágy fölött áthelyeződve az egész salak­felszínt megöntözi. Mont-Mesly-ben mindenféle elosztást tanulmányoztak. Vizsgálták azt is, hogy célszerű-e valamely ágy fölé egyetlen D mennyiségű csatornalevet önteni, vagy két egymás fölé helyezett ágyra 2 D mennyiségű levet. E két esetben a felszín és a két ágy ürfogata ugyanakkora. A kísérlet azt mutatta, hogy a két egymás fölé helyezett ágy kedvezőbb s csak a második ágy fölé kell mozgó szétosztókészüléket elhelyezni, mi olcsóbbá teszi az elrendezést. Mont-Mesly-ben elemzés alá vették az így kezelt csatornalevet. 2560 elem­zést végeztek s az eredmény átlagát az alábbi táblázat mutatja, melynek 3 rovata a 4 óra alatt fogyasztott oxigénre, az ammoniákos és nitrátos nitrogénre vonat­kozik : (Milligramm literenként) Oxigén­fogyasztás 4 óra alatt Ammoni­ákos nitrogén Nitrátos nitrogén Nyers csatornalé a beömlésnél 15-7 11-4 11 Kifolyásnál 4 1-2 12 Tisztítás foka ?^/ € 89% A legjobb tisztítást azok az ágyak adták, melyek m 2-ként 800 1 vizet kaptak mozgó vízosztó készülék segítségével, legkedvezőtlenebb eredményt azok, melyek m 2-ként 1200 l-t kaptak fix porlasztók segítségével. A tisztítás egy másik módja a hatásossá tett iszap segítségével történik. Itt nem alkalmaznak salakot. Az iszapot a föld felszínére viszik. De hogy rajta és benne mikroorganizmusok fejlődhessenek és erjedést idézhessenek elő, az iszapot hatásossá kell tenni. Ezért levegővel keverik. Az iszapot levegővel erősen átdolgozzák, mikor is az iszap tömöttsége erősen megváltozik és mikroorganizmusok tanyája lesz, s bizonyos idő múlva alkalmassá válik, hogy a reávezetett szennyes levet oxidáció útján megtisztítsa. Az így meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom