Vízügyi Közlemények, 1935 (17. évfolyam)

Kivonatok, mellékletek - Melléklet a 4. számhoz

G A benszülöttek ekkor tiltakozni kezdtek a csordulok ellen annál is inkább, mert a tövig mosott töltések helyreállítása sok költségbe került. Továbbá az el nem mosott csordulókon is a víz mindaddig haszontalanul átömlött, míg a folyó szintje a csorduló szintjéig le nem szállt. Ekkor 1917-ben a csordulok helyett szifonok létesítését határozták el s kísérletképen létesítettek 8 szifont 1-5 m átmérővel és egy pár 0-9 m átmérőjű kis szifont a nagy szifonok működésbe hozatalára. A kis szifonok egy bizonyos vízmagasságkor megindultak s kiszívták a nagy szifonok levegőjét, mire ezek is működésbe jöttek s egy bizonyos szintig leszívták a folyó vizét. Ügy működtek hát, mint a tréporti szifonok. 1917-ben mintegy 10 perc alatt automatikusait indultak meg nagy árvízkor a szifonok s 2-4 m nyomással 110 m

3-t emésztettek. De ha a megindulás jól történt is, a szifonok kikapcsolása a működésből nehezebben ment ; a csövek átmérője elégtelen méretű volt s ezért a szifonok falazatába fönt 7 cm-es lyukat kellett nyitni, hogy megszűnjenek működni. De bár általában a szifonok megfelelőeknek bizonyultak, nagyon drágák voltak. 1 m

3 vízemésztésre 1000 aranyfrank befektetés esett. 1918-ban kísérletképen betétgerendás csordulót létesítettek. Ez esetben 000 aranyfrank befektetés esett egy m

3 víz emésztésre. Az 1919-i árvízkor e csorduló jól működött. Azóta a csordulok létesítésének gondolatával fölhagytak. 4. Az árapasztó csatornák kibővítése, főként jobbról a Day-, balról a Rapides-csatornáké sok eredménnyel biztatott. A tanulmányok kiderítették, hogy a Day-csatorna szűkületeinek megszüntetésével és a kiágazástól számított 9 km-re eső áthidalás kereszttöltése tetejének levágásával 5000 m

3 helyett 7800 m

3 vezethető el. Azonban e tanulmányok tévesek voltak. A kereszttöltés levágásával nem sokat lehet változtatni a vízkivétel vízemésztésén s a mederbővítés csak helyi javulást okoz. Egyébként is a Day-csatorna hossza 240 km, míg a Vörös-folyóé a kiágazástól a tengerig csak 200 ; ily körülmények közt nem remélhető e hosszabb folyáson nagyobb víz levezethetése. A Rapides, vagy Sellő-csatorna kedvezőbb az árapasztás céljára. A tengerig való hossza 20 km-rel rövidebb, mint a Vörös-folyóé. A kiágazásnál a csatornaszelvény 7 km hosszban szűk, mi nagy árvízkor vízbukást okoz. De szorosabb vizsgálat alapján ez a bővítés is sok bajjal járna, mert a Thai-Binh mentén, hova a Sellő viszi a vizet, a kikötők bejárói föliszapolódnának a hordaléktól s magának a Thai-Binh-nek vízjárása is megromlanék. Továbbá vízkivételi zsilip nélkül a vízmegoszlás bizonytalan, sőt lehetséges, hogy a főfolyás az árapasztó felé veszi az útját. Végül, ha állandó többletvízelvonás történik valamely mozgómedrű folyóból, akkor alsó szakaszán a medermélyülés árvízkor megcsökken, a vizes teriilet és esés kisebb lesz s a vízelvonás okozta vízszínsüllyedés ennek következtében nagyrészt megszűnnék. Az árapasztó csatornának csak fölfelé, csekély távolságra volna vízszíncsökkentő hatása. Ebben a véleményben volt Townsend ezredes is, a Mississipi-bizottság elnöke, akihez Normandin tanácsért fordult. Egyébként a számítások is igazolják a Rapides-csatorna kibővítésének kedvezőtlenségét. A Vörös-folyónak 0-2 m-es vízszíncsökkentése ily módon nagyon drága lenne. 5. Üj árapasztó csatornák létesítését szintén tanulmányozták. A Rapidescsatornától északra 40 km hosszú oly csatornát terveztek, mely árvízkor 1200 m

3-t vezessen ; e csatorna feneke a térszín lett volna, a két partját pedig 4 m magas