Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - XI. Szakirodalom

24 t lapátkoszorúra, illetve zárótűre. Ezek a direkt szabályozók, az előbbiek az indirektek. Mivel a szervomotorban elég nagy tömegek jönnek mozgásba, a tehetetlenség, következtében, ha a mozgás megkezdődik, túlmegy az egyensúlyi helyzeten s esak ide-oda ingás után áll elő a kellő helyzet. Ez az oszcilláció a vízeresztésben is oszcillációt s a nyomócsőben vizikosszerű ütéseket idéz elő. Léauté tanulmányozta először az indirekt szabályozók oszcillációját, Barbillon pedig részletes vizsgálat alá vette. Ha a szabályozó direkt s először föltesszük, hogy az energiahasználat állandó, a turbinakerék állandó szögsebességgel forog. De ha az energiahasználat hirtelen megcsökken, a szögsebesség növekedik, a szabályozó működésbe jön, csökkenti a vízszolgáltatást mindaddig, míg a szögsebesség növekedése megszűnik s új permanens állapot létesül. Természetes, hogy e két permanens állapot különbözik egymástól s más-más forgássebesség felel meg nekik. A különbség a szabályozó érzékenységétől függ ; de a gyakorlati életben csekély e különbség. Ha a szabályozó indirekt, akkor az energiahasználat csökkenésekor a tahiméter gyorsabb forgása megindítja a szervomotort ; de mikor a szervomotor dugatytyúja a kellő helyzetet elfoglalja, a tahiméter még nem csöndesedett meg eléggé s így a szervomotor jobban zár, mint kellene. A tahiméter forgása ennélfogva kelleténél jobban meglassúdik s így a kellő vízeresztés csak oszcilláció után következik be. Újabban már készülékeket találtak ki, melyek az oszcillációt csökkentik. Van olyan .készülék is, mely a turbinakerék sebességét állandósítja. A vizikosszerű ütések elkerülésére, ha a vízzel nem kell takarékoskodnunk, ÎVanas-turbina esetén kiegyenlítő tiltót alkalmaznak, melynek segítségével a nyomócsőben mozgó víz másodpercenkénti mennyisége állandósul. Abban a mértékben ugyanis, amint a turbina mozgó vezetéklapátjai záródnak, megnyílik egy tiltó, mely a nyomócső vizét átengedi. Ha Pelton-kerékkel van dolgunk, akkor a vízsugár egy részét eltérítik a kerékről úgy, hogy abban a mértékben éri kevesebb víz a kereket, amily mértékben csökken az energiaszükséglet. Hogy a vízveszteséget csökkentsék, alkalmaznak olyan készüléket, mely a szükséghez mért lassúsággal zárja azután a kompenzáló tiltót, vagy pedig Peltonkerék esetén kellő lassúsággal nyomja a csőnyílásba a zárótűt. Megpróbálták légüstök alkalmazásával csökkenteni a vizikosszerű ütést, de a számítások azt mutatták, hogy óriási méretű üstökre volna szükség s méretük nem helyes megállapításából veszedelmes rezonáló visszaütések keletkezhetnek. Ezért fölhagytak velük. De a legnagyobb elővigyázatosság és fölszerelés esetén sem kerülhetjük el teljesen a nyomócsőben a túlnyomást és éppen nem kerülhetjük el a turbinakerék forgásának változását sem. A forgásszám változása kétnemű : 1. van állandó sebesség, mely különbözik az egyes vízeresztés esetén, de minden vízeresztésnek megfelel bizonyos állandó forgásszám ; midőn a kerék teljes terheléssel és üresen jár, a forgáskülönbség mégsem több 2—7%-nál ; 2. de van aztán hirtelen, pillanatnyi forgásváltozás, mely jelentékenyebb az előbbinél s mely akkor áll elő, midőn egyik vízeresztésből a másikba megyünk át, de amely változás később lassanként megcsökken és egy középsebességben állandósul. Ez utóbbi változás 30% is lehet. A túlnyomás 34%-ra