Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - XI. Szakirodalom

17 Ha a vezetékcső fala nem elég vastag, akkor a cső ellapul, szelvénye ellipszisalakú lesz, melynek kistengelye függőleges. E hatás főként az önsúly miatt áll elő. Ha űr támad a vezetékben, a külső levegő nyomása is közrehat a lapulás előidézésére. Ilyen légzsák keletkezhetik, lia a cső felső kiágazásánál szelelőről nem gondoskodunk, vagy ha a cső alsó részén hirtelen nagy esés van. E két esetben a víz sebessége alantabb nagyobb, mint fent s a vízoszlop megszakad. A számítások azt mutatják egyébként, hogy az ellapulástól nem tarthatunk, ha a cső átmérője 0'7—0'8 m-nél nem nagyobb s a csőfal legalább 4 mm vastag. A többi esetben a légbejárásról vagy gyűrűzésről kell gondoskodnunk. A belső nyomás számítása a legfontosabb. És itt a vízikosszerű ütés kibirásáról is kell gondoskodnunk. A vízikosszerű ütések két osztályba sorozhatok : véges sebességgel terjedő hullámok és tömegrezgések osztályába. Az első kategóriába tartoznak azok a jelenségek, melyek levegőtől mentes vezetékben állanak elő ; a második fajta ütések akkor állanak elő, lia a vezeték légüstökkel vagy egyensúlyozó kürtőkkel ellátott, midőn a csőfal kiterjedése és a folyadék összenyomhatósága elhanyagolható egyéb tüneménnyel szemben. E felosztása a vízikosszerű ütéseknek teljesen önkényes, mert a kétféle ütés gyakran együttesen jelentkezik. Az elsőfajta vízikosütés problémája két tényezőből tevődik össze : a folyadék összenyomhatóságából és a csőfal kiterjedéséből. A folyadék belső súrlódását rendesen elhanyagolják. A vízikosszerű ütés d'Alembert-nak a rezgő húrokra adott képletére vezet. A szerző lehozza Alliévi és Joukowski után a vízikosszerű ütés nagyságának képletét. Ez ütés hirtelen záráskor és fokozatos elzáráskor más és más. Levezeti de Sparre képletét. Továbbá kiterjeszkedik arra az esetre, lia a csőfal vastagsága (esetleg átmérője is) változó. Majd levezeti Rateau után az ingó vízoszlop, az egész tömeg ingásának képletét, kiterjeszkedik az egyensúlyozó kürtők alkalmazására. A nyomócsőben alkalmazott sebesség nagy hatással van a vízikosszerű ütés nagyságára s ezért túlságos nagyra nem szabad vennünk. Mennél nagyobb v sebességet engedünk meg a csőben, átmérője annál kisebb lehet, de kisebb átmérő alkalmazásával (nagyobb lévén a súrlódás-veszteség) veszítünk a nyomómagasságból. A sebességből eredő nyomásveszteség általában 5—0%-a az abszolút eséskülönbségnek sav értéke 2-25—5• 5 m közt változik. (Ez utóbbi sebesség, melyet a Capdella-telepen alkalmaztak, azonban túlságos). De van egy tényező, a turbinaszabályozó, melynek zárásidejét, T-t, megszabhatjuk úgy, hogy vele megszabjuk azt a maximális túlnyomást, mely a vízoszlop alján a zárás következtében előállhat, E túlnyomást a sztatikus nyomás %-ában szokták kifejezni. E túlnyomást (lassú zárás esetén) a cső hosszában lineárisan eloszlónak vehetjük. Ha y a sztatikus nyomás, b a túlnyomás, leghelyesebb, ha y + 15 b nyomásra számítjuk a csövet. Az (y -f1'5 b) értékéül rendesen 1'20 y-t vesznek. A nyomócső kényes része a vízerőtelepnek. Törése si'dyos következményekkel jár s a telep működését hosszú ideig szünetelteti. Rendesen acélból készítik ; 40 m nyomásig vasbetonból is. A vasbetoncső nagy vázhozomány és csekély esés esetében alkalmazható. Rendesen 3'5—4 m az átmérője. A vaserosítés spirális vagy gyűrűalakú s ez erősítéseket egyenes pálcák kapcsolják össze. Fontos a betonkeverék jósága, hogy a vizet ne bocsássa át. Bonná ezért célszerűbbnek tartja a kettős vasmegerősítést ; 2