Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - VI. Dieter János: A recski völgyzárógát

652 ágyazódik be, a völgy két oldallejtőjét azonban már szikla alkotja (4. és 5. ábra). A gáttípus megválasztása céljából az altalaj megvizsgálására a gát helyén a völgyfené­ken 14 fúrást végeztek. Megállapították, hogy a humuszréteg alatt iszapos hordalék, majd sárga, homokos agyag és kaolinos törmelék fekszik, s csak azután következik az épnek tekinthető összefüggő szikla, amit a legmélyebb ponton a 3-as számú.. A vízzáró takaró lába 1Ö2 8 ; й Larssen FaI teteje 1842 6. ábra. A gát keresztmestzete. kb. 8 m mély fúrólyukkal 177'7 m tengerszínfeletti magasságban értek el. Mivel a szikláig az altalaj meglehetősen vízáteresztő, az vízzel telített s annak maximum­ban 8 m mélységre való kiemelése már a talajvíz miatt is nagy nehézségeket és 6. ábra. A támasztótest felülnézete. költségeket okozott volna, falazott gát építésétől eltekintettek s földgát mellett döntöttek. Ugyancsak fenti okokból nem látszott gazdaságosnak a földgát alatti, a szikláig leérő altalajt, akár beton zárófallal (foggal), akár agyagfallal vízzáróvá tenni. A tulajdonképen sziklából álló völgyet a szükséges magasságig oly módon zárták el vízzáróan, hogy a völgy földfeneke felett a gát vízfelőli rézsűje alatt dön-

Next

/
Oldalképek
Tartalom