Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

4. szám - III. Németh Endre: Az olasz vízügyi szövetség és az általa rendezett vízügyi kongresszusok

597 tására nincs egyesületünk. Pedig mind a két kérdés igen nagy figyelmet érdemel és különösen, egy a mi viszonyainkra szabott országos öntözési programm megállapítása és megindítása egyre égetőbben szükségessé válik. A közvélemény pedig ezen a téren nagyon nehezen tud kialakulni, mert egységes programm helyett tagadhatatlanul jószándékú, de túlméretezett tervekből és ezekkel szembenálló, gyakran túlságosan sötétenlátó szakvéleményekből kell merítenie. Mi sem természetesebb tehát, hogy azt a felvilágosító munkát, amit a m. kir. földmívelésügyi minisztérium, a vízügyi műszaki osztály közelmúltban elvesztett széles látókörű főnökének, Sajó Elemérnek, kezdeményezésére megindított, fokozott mértékben folytatni kell. Ez azonban önmagában nem elég. íme, láttuk az olasz vízügyi szövetség tevékenységéből, hogy az olaszok sokszázados öntözési gyakorlat után beható vizsgálatokat, laboratóriumi és szabadtéri kísérleteket végeznek és azok eredményeit országos kongresszusokon vitatják meg, mert olyan területekre terjesztik ki az öntözést, amelyeknek az éghajlata vagy talajszerkezete elüt az északolaszországi jól kielemezett öntözések viszonyaitól. Keresik ugyanis a csapadékszegény éghajlatú, kötött talajok öntözésének megoldását. Ugyanez a kérdés a mi számunkra fokozott mértékben nagyjelentőségű és megoldása az országos öntözőprogramm megállapításához elengedhetetlenül szükséges, hiszen az Aljöld öntözést igénylő vidékei túlnyomóan kötött talajúak. Ebben a tekintetben habozás nélkül utánozhatjuk az olaszokat : ki kell kutatnunk a mi éghajlatunknak és a mi kötött talajainknak megfelelő öntözési módot. Mind ennek, mind az öntözéssel kapcsolatos számos egyéb kérdésnek végleges tisztázása terén, de az egészséges közvélemény kialakításának munkájában is, egy Országos Öntözési Egyesület éppen úgy felbecsülhetetlen szolgálatokat tenne, mint ahogy azt az Országos Halászati Egyesületnek a tógazdaságok létesítése és általában a halászat ügyének előmozdítása terén végzett nagyértékű munkájához hasonlóan remélni is lehet. Az öntözés ügye iránt máris olyan nagy az érdeklődés, hogy mindjárt a megalakulásnál számítani lehetne mintegy 400 tagra. A testületi tagok (társulatok, öntözés kérdésében érdekelt területek törvényhatóságai és községei stb.), valamint az egyéni tagok tagdíjainak arányos megállapítása esetén már az első években évi 8—10,000 pengő állana az egyesület rendelkezésére. Ebből az összegből mintegy 4000 pengő igényelne egy havi folyóiratnak a kiadása (beleértve az egyesület igazgatási költségeit is), a megmaradó 0000 pengőt pedig az egyesület közgyűlése által megállapított programm szerint kutatásokra lehetne fordítani. Kétségtelen, hogy az egyesület tevékenysége különösen az első időkben csak szerény keretek között mozoghatna, de a kezdet nehézségeinek elmultával, valamint az elért eredmények és az öntözések biztosan várható fejlődése nyomán megnövekedett taglétszámmal nagyobb feladatok megoldására is elegendő erőt tud majd gyűjteni. De már az első időkben végzett felvilágosító munkával is nagy lépésekkel vinné előre az öntözés ügyét. Biztató példaképen említem meg, hogy az Országos Halászati Egyesületnek. 1933. év végén 214 rendes tagja, 52 belföldi és 14 külföldi előfizetője volt és ezzel a csekély taglétszámmal és alacsonyan megszabott tagdíjjal is képes volt a havi folyóirat kiadására és az egyesület igazgatására mintegy 5200 pengőt áldozni. Az így megalakított Országos Öntözési Egyesület a már működő Magyar Hajózási Szövetség (esetleg az Országos Halászati Egyesület bevonásával) kezdeményezésére aztán megalakulhatna az Országos Vízügyi Szövetség, amely az öntözés, belvízi hajózás, halászat ügyén kívül a községek ivóvízzel való ellátását, a vizek