Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
3. szám - VIII. Szakirodalom
537 A földadó alapja ma is egy 1899. évi rendelet, mely a belterjes művelésre alkalmas földterület bérleti értékének 28-64%-ában állapítja meg az adót. Ezt kiegészíti egy 1902. évi rendelet, mely feddanonként 50—30 piaster pótadót állapít meg az assuani gát magasítása és egyébb tetemes befektetések hasznát élvező területekre. (100 piaster = 20 a. P. ; 1 feddan = 0-73 hold = 0-42 ha, vagyis a pótadó 13-70—8-20 P holdanként.) Évszázados megfigyelések alapján a Nílus medrének feliszapolódása évenként 1 mm-re tehető. Minthogy azonban az ország egész területe állandóan süllyed, a relatív feltöltődés még nagyobbra vehető. Az elárasztás magassága Egyiptomban árvíz idején átlagosan 1 m. A 0-5 m-nél sekélyebb elárasztást már károsnak tartják. Természetesen sok függ a víz iszaptartalmától és a talaj áteresztő, illetve víztároló képességétől. Egyiptom öntözése és egész mezőgazdasága a Nílustól függ, azonban medencéje bőven fedezi a messze jövő szükségleteit is. Az Uganda délnyugati sarkában eredő Nílus hossza 6500 km. A vízgyűjtő nagysága 2-9 millió km 2. Assuannál az 1870—1930. évek átlagos vízhozama évi 97 milliárd m 3, vagyis 6152 m 3/sec. Kisvíz idején májusban 605 m 3/sec, míg szeptemberben, a legnagyobb vízállásnál 9250 m 3/sec a hozam. A folyó esése Kairónál 4-5 m, Assuannál 7-5 m, Rosieresnél a Kék Níluson 9-5 m, a Fehér-Níluson 2-5 m. A nagyvízi hozam 69%-a a Kék-Nílusból, 10%-a a Fehér-Nílusból és 21 %-a az Atbarából jön. A Kék-Nílus eredetétől, Abeszíniából a Tana-tótól kezdve folyton mélyülő és a végén kanyonszerű szűk völgyben szalad le a szudáni alföldre és csak az év bizonyos szakaszaiban hajózható. A Fehér-Nílus a nagy tavak fennsíkjáról jön és az ugandai határon lévő néhány sellőtől és zuhatagos szakasztól eltekintve egészen az Albert-tóig hajózható. A nagy tavak (Albert 620 m t. sz. f., Edward 920 m t. sz. f., Viktória 1136 m t. sz. f.) fennsíkján az évi átlagos csapadék 1200 mm, a maximum 1800 mm. Viszont Khartumtól északra kevéssel az Atbara beömlése fölött az évi csapadékmennyiség kevesebb mint 25 mm, sőt néha semmi sem esik egész éven át. A Földközi-tenger partvidékén 200 mm az évi csapadék. A nagytavak fennsíkján átlag minden hónapban van eső és ennek megfelelően a Fehér-Nílus vízhozama a legegyenletesebb. 540 m 3/sec a minimum március—áprilisban és 1400 m 3/sec a maximum októberben. A Kék-Nílus áprilisban 120 m 3/sec-ra apad és augusztusban 5620 m 3/sec-ot szállít. Az Atbara meg éppen az évnek január—májusi szakában száraz, míg augusztusban 2100 m 3/sec-ot szállít. Az Albert-tótól fölfelé a nagytavak fennsíkján (körülbelül 1000 m a tenger sz. f.) évente két határozott csapadékmaximum van április végén, illetve decemberben. Ez azután a szudáni síkon egybeolvad egy július—augusztusi maximummá. A változó vízhozamok, azok különféle tárolása és felhasználása természetesen tág teret ad a legváltozatosabb mérnöki megoldásoknak és tervezeteknek. Egyiptom megművelt földterülete kevesebb mint egy századrésze az egész Nílus-medencének. Ez még egy tizeddel növelhető, ha Alsó-Egyiptom sekély tavait és lagúnáit lecsapolják. Ennél sokkal nagyobb jelentőségű a Nílus vizének szivattyúzással való felemelése a magasabban fekvő fennsíkok öntözése érdekében. Az ehhez szükséges vízierőt duzzasztóművekkel, vagy pedig a felső vízesések és zuhatagok vízierőtelepekké való kiépítésével állítanák elő. Ott elsősorban a Kék-Níluson az Abesszíniai hegyek lábánál fekvő Sennar-gát és a Fehér-Nílus (Rosieres) közötti részt lehetne igen értékes területté tenni, az állattenyésztéshez szükséges legelők és a belterjes szemtermelésre alkalmas földterületek öntözésével. Hatalmas gátak szolgálják máris a Nílus árvizeinek tárolását és öntözés céljaira való egyenletes elosztását. Ezekre a tárolómedencékre a legnagyobb veszélyt a feliszapolás jelenti, noha a Nílus iszaphozama nem túl nagy (3%). Igen fontos tehát a tárolómedencék megtöltési időpontjának helyes megválasztása, hogy az lehetőleg olyankor történjék, amikor az árvíz már nem hoz sok iszapot. Nemrégiben fejeződött be az assuani gát második magasítása, ami által a tárolókapacitás is növekedvén, a medencemegtöltésnek korábban kell kezdődnie és így a nagy iszaptartalmú vizek elkerülése már kevésbbé lesz lehetséges. A Delta zsilipesgát 1861-ben épült, de nem vált be. Egészen az angol okkupációig nem is használták. A Deltában való öntözés további szabályozására épült a Zifta zsilipesgát a I)amielta-ágon. Az Assuani-gát 1903-ban épült 1 millió m 3 tárolására. 1907—1912 közt 5 m-rel magasították és a tárolóképességót megkétszerezték. A most befejezett újabb 9 m-es magasítás 4-8 millió m 3 kapacitásúvá növelte. Az assiuti táblás zsilip 1902-ben épült, az Esna zsiliptáblás gát 1908-ban. 1930-ban elkészült az új zsilipesgát Nag Hammadi-nál az előbbi kettő között, az É. sz. 26°-ának