Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - II. Lászlóffy Woldemár: A Magyarduna vízjárása

Ili pünkön elsősorban a hegységek csapadékbősége tűnik elő. De ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, megtaláljuk az uralkodó szélirányok hatását is. A Felsőduna völgyében, az Alpokat körülvevő 1200 mm-es esővonal, — melyen helül igen nagy területeken a 2000 mm-t is meghaladja az évi csapadék, — mutatja, hogy ez a hatalmas fal az északnyugati légáramlatok felfogója. A medence közepén 800, sőt nagy területeken 600 mm alatt marad az évi csapadék. Az északi vízválasztó mentén alig van képviselve az 1000 mm feletti esőmagasság (Esőárnyék.). A Morva-medence közepe hatalmas, 600 mm alatti csapadékú folt. Csak északkeleti vízválasztója mentén emelkedik az évi esőmennyiség 700-—1400 mm-ig. A Kárpát-medence belsejében, a Nagy-Magyar Alföld szívében a szárazföldi éghajlatot 500 mm-es esővonal jellemzi, Csonkamagyarországnak csak délnyugati részén vannak számottevő területek, melyeknek csapadéka 600 mm-nél többet tesz ki. A Kárpátok gerince mentén, a Tisza forrásvidékén találjuk a legtöbb csapadékot : évi 1200 mm-t. Itt van a Földközi-tengeri légáramlatok második felfogófala. Ezeket a páradús áramlatokat azonban először a Karszt-hegység kényszeríti felszállásra, ezért a Száva délnyugati vízválasztóján mindenütt 1400 mm-feletti csapadékot találunk, de még a 3000 mm-es csapadék is előfordul. A Balkán-hegység Duna felőli lejtője meglehetősen esőszegény. A Délkeleti Kárpátok fala a fő esőfelfogó. A Havasalföld ismét szárazföldi éghajlatú : 600 mm-es esővonalon belül esik. A Dunatorkolat felé pedig már 400 mm alá száll az évi csapadék. 5. Hőmérsékleti viszonyok. Éghajlati szempontból még a hőmérsékleti viszonyokat illetően két, a vízjárást lényegesen befolyásoló körülményt kell figyelembe vennünk. Az egyik az, hogy a Felsőduna jobbparti mellékfolyóinak, valamint a Drávának vízgyűjtője a tartós hó határa fölé emelkedik. Ezeket a folyókat tehát nyáron át is a jégárak bőséges vize táplálja. A másik a Nagy-Magyar Alföld és a román Havasalföld szárazföldi, szélsőséges hidegbe hajló tele, mely veszedelmes koratavaszi jeges árvizek okozója, különösen a kisesésű Középdunának a Drávatorok feletti részén. 6. Tízviszonyok. A felsorolt adatok segítségével, a domborzat, a vízgyűjtőterület nagysága, alakja és földtani felépítése, a meder esésviszonyai és a csapadékmegoszlás alapján megkísérelhető volt a Duna vízviszonyaira vonatkozó áttekintő kép megszerkesztése. A 6. ábrán a Dunának közepes évi vízhozamát ábrázoltuk egyes jellegzetes szelvényekben úgy, amint az a beléje torkolló mellékfolyók vízszállításából összeadódik. Függőleges értelemben a Sulinától mért dunai távolságokat raktuk fel, dynamik kiadásában megjelent Klimatographie von Österreich című sorozat a nyugati hegyvidék 1876—1900. évi csapadékát, Héjas térképe (Vízügyi Közlemények, 1916. évi 6. füzet) Magyarország 1901—1915. évi csapadékát szolgáltatta. (Az Anderkó-féle, 1871—1900. évi adatok alapján készült térkép a részletekben kevésbbé megbízható.) Csonkamagyarország területén Hajósy 1901—1930. évi térképét vettük figyelembe, míg a Balkán-félszigetre vonatkozóan H. Renier munkája (Die Niederschlagsverteilung in Südosteuropa, Beograd, 1933.) volt segítségünkre. Bulgáriát illetően В. Angheloff rendkívüli szívessége folytán rendelkezésünkre álló 30 évi adatok (1899—1928) egészítették ki a fenti művet.