Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - I. Lászlóffy Woldemár: A folyók jégviszonyai, különös tekintettel a magyar Dunára

5(55 December [ Január | 'oo 200 м «jo q- December | Januar \ 9. ábra. A jég alatt lefolyó vízmennyiség megállapítása a) prof. Stout, b) prof. Kolupaila szerint ([10] nyomán). A módszert prof. Kolupaila fejlesztette tovább, aki nem a vízállásokat javítja meg, hanem a rendelkezésre álló egyes méréseknél megállapítja a tényleg mért Q' vízmennyiségnek és a vízállásnak a jégmentes időszakban megfelelő Q („látszólagos") vízmennyiség viszonyát (q>=Q'/Q), majd ezeknek segítségével a mindenkori korrekció megállapítására szolgáló segédábrát szerkeszt. Ennek megszerkesztését még az a meggondolás is elősegíti, hogy a jég megállása előtt és megindulása után <p = l, (Q'=Q), általában pedig qp értéke a beállás alkalmával éri el legalacsonyabb értékét, aztán fokozatosan közeledik az egység felé. Nagyságának számítására különben a 17. oldalon közölt módot is ajánlja az eljárás szerzője. Ha a cp-ábra rendelkezésre áll, leolvassuk az észlelt vízállásoknak megfelelő látszólagos hozamokat a jégmentes időszaknak megfelelő rendes tömeggörbéről és ezeket a vonatkozó Ф értékkel megszorozzuk (9/b ábra). Ezt a redukciós eljárást úgy is felfoghatjuk, mintha а jég vastagságának és érdességének megfelelően mindég más és más vízmennyiség görbéről olvasnánk le a vízállásnak megfelelő hozamot, olyan görbéről, melynek abszcisszái Q helyett Q' = cpQ nagyságát mérik. Az eljárás előnye, hogy Q' feljebb vagy lejjebb fekvő mérceszelvények adataiból is számítható, a redukciós tényező meghatározására tehát rendesen van némi támpontunk. Az ismertetett módszer megfelelően továbbfejlesztve arra is alkalmas, hogy olyan vízfolyásokon alkalmazzuk, melyeken egyáltalában nem, vagy csak igen szórványosan állanak rendelkezésre téli vízhozammérések, — így a Dunára is. A téli vízszállításnak ilyen megállapításánál abból indulunk ki, hogy a jég beállása alkalmával a vízszín hirtelen felugrik, a zajlás megindulásakor pedig