Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

3. szám - I. Lászlóffy Woldemár: A folyók jégviszonyai, különös tekintettel a magyar Dunára

385 A vízállás magasságát m-el, az esést pedig ./-vei jelölve, valamely vízmérce szelvényére vonatkozóan a Q=f (m, J) függvény fejezi ki a vízmennyiséggörbe egyenletét a jégmentes időszakban. A jeges időszakban azonban a folyó vízszállítása már nemcsak a vízállástól és az áradás, illetőleg apadás szerint változó esésviszonyoktól függ, hanem az összeállott jégtakaró vastagságától (d) és érdességétől (1c ) is. Ezért a vízszállítás kifejezője a Q'=f (m, J', k', d) négyváltozós függvény lesz, mert hiszen ugyanazon vízállás mellett is az esés, érdesség és a jég vastagsága szerint más-más vízmennyiség kerülhet lefolyásra. Tegyük fel, hogy a fenti változókat számos mérés alkalmával meghatároztuk és a Q' függvényt egy mérceszelvényre vonatkozóan valamiképen ábrázoltuk. Az ilyen módon szerkesztett diagramm sem lesz azonban alkalmas arra, hogy segítségével egy tetszőleges téli nap vízszállítását megbízhatóan megállapíthassuk, mert a független változók közül kettő : a jég vastagsága és az állapotával összefüggő érdesség nem ismeretes. A vízmércejegyző feljegyzi ugyan a vízálláson kívül a jég vastagságát is, de az nem vonatkoztatható az egész keresztszelvényre. Az esés nagysága csak akkor volna közelítően megállapítható, ha mércéink sűrűn volnának elhelyezve. Az érdességi tényező pedig egyáltalában csak becsülhető. Mindazonáltal kedvezően fekvő szelvényekre szerkeszthetők nagyszámú mérés alapján bizonyos kiegyenlítő vonalak, amelyekről a téli vízszállítás közelítő értéke leolvasható. Az ilyen görbeseregnél azonban mindég meg kell határozni a szerkesztéshez felhasznált pontok szóródásának nagyságát, hogy előre tudjuk, mekkora középhiba terheli a segítségével megállapított téli hozamot. Ezt a módszert alkalmazta A. Wellner a Narwa-folyóra [14]. Négy télről rendelkezésre álló sorozatos vízmennyiségmérésekből megállapította az egyes telek középvízállásának megfelelő közepes hozamot és az ilymódon kapott pontokra vízmennyiséggörbét rajzolt. Majd ötnapos csoportokba foglalta a vízállásokat és az azoknak megfelelő vízszállításokat, ezekből ötnapos átlagokat (pentadértékeket) képzett és a korreláció-számítás módszereivel megállapította az egyidejű vízállás, esés és vízhozam összefüggésének törvényét. Az eredményeket görbesereggel is ábrázolta. Az eljárás jóságát úgy próbálta ki, hogy egyes napokra — amelyekre vonatkozóan mérési eredmények is rendelkezésre állottak — leolvasta, illetőleg kiszámította a vízszállítást és azt a mért értékkel hasonlította össze. Bár előfordult 32%-os eltérés is, az átlagos eltérés elég alacsony: csak 9-2% volt. De itt az egyes telek kiegyenlítővonalainak az ugyanazon időszakra vonatkozó mérési adatokkal való összehasonlításáról van szó, vagyis a 9-2 %-os átlagos szóródás csak a kiegyenlítés pontosságára jellemző. A nyert eredmények egy későbbi tél viszonyaira már aligha adhatnának hasonló pontosságot. Az idézett példa tehát inkább a téli vízmennyiségi görbék szerkesztése ellen, mint mellettük szól. Az említett eljárások legfeljebb egyes különleges esetekben lehetnek jók, amikor elegendő számú közvetlen mérés áll rendelkezésünkre, de általánosításra egyáltalán nem alkalmasak. Vízügyi Közlemények. 25