Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)
1. szám - XI. Szakirodalom
179 bontani, ez a határsebesség két-háromszor nagyobb. Minthogy a kohézió a vízmélységgel nő, a határsebesség nem állandó, mint előbb, hanem nagyobb vízmélységnél nagyobb értékű lesz, mint kisebb vízmélység esetén. A kísérletek igazolták, hogy homokos hordaléknál a határsebesség és elragadóerő rokon fogalmak ós így ilyen anyagú medernek a kiiiregelés elleni ellenállása az elragadóerő állandó értékének alapján vizsgálható. (V. ö. Schocklitsch : Über Schleppkraft und Geschiebebewegung.) Ezzel szemben az agyagos hordalékra — nem lévén a vízmélységtől független elragadó erő -— az elragadó erő elmélete nem alkalmazható. A másik feltett kérdés vizsgálatánál nyilvánvalónak látszott, hogy a lerakódás akkor kezdődik, amikor a víz már lebegő anyaggal telítve van. A kísérletek azonban ezzel szemben azt mutatták, hogy a telítettségnek nincsen felső határa és nem lehet azt állítani, hogy egy bizonyos sebességű víznél csak egy meghatározott, iszappal való telítettség lehetséges. Csak az tűnt ki a kísérletekből, hogy van egy, a sebességtől függő szemnagyság, amely az apróbb, nem szállítható szemcséket a nagyobb, szállítható szemcséktől elkülöníti. A határszemnagyságnál kisebb szemcsék tehát lerakódnak, a nagyobbak pedig tovaszállítódnak. A munka rajzban is ábrázolja a határszemnagyságok és a vízsebességek közötti összefüggést. A lerakódás úthosszának közelítő számítására a következő képletet adja : y L = H —^, ahol L az a hosszúság, amelyen az iszap legnagyobb része lerakódik, H a W m vízmélység, V m a víz sebessége, W m pedig a szemcsék iilepedési sebessége (Fallgeschwindigkeit). A lerakodási idő (T) pedig a fenti jelölésekkel W '' m Mindkét képlet közelítő és inkább csak minőségileg tájékoztat. A munkának ebben a részében még igen érdekes számítások vannak a szemcsék keveredéséről (Entmischung) és a retencióról, vagyis arról, hogy az iszaptömeg visszamarad az azt szállító vízhez képest, mert az iszap középsebessége kisebb a vízénél. Ezt azzal az újabb elmélettel tárgyalja, amely szerint az iszap tovalebegtetését a vízfolyásban meglévő függőleges áramlások okozzák (turbulencia). Igen figyelemreméltó ennek a résznek a grafikus feldolgozása is. A tanulmány harmadik része a kísérletek alapján a szabályozott Öreg-Rajna mederképző képességét állapítja meg, vagyis azt kutatja, hogy milyen körülmények között fog a szabályozatlan Rajnában megnembontott iszap a szabályozott állapotban mozgásnak indulni. Két csatornaszélességet : 25 m és 16-5 m-t vizsgál. Elsősorban a szükséges hidraulikai mennyiségek számítását végzi el és grafikusan tünteti fel a vízmélységeket, a vízszinvonalakat és az idő függvényében a középsebességeket. Csak azután tér át a tulajdonképeni feladatra : a víz lebegtető képességének, továbbá a feliszapolódásnak és kiüregelésnek vizsgálatára. A számításokat az egyes szemcsecsoportokra különkülön végzi el és azután az eredményt összegezi. Ha a sebesség a kritikus érték alá süllyed, megkezdődik az iszaplerakódás, ami bizonyos időt igényel. Ha közepes mederteltségnek nevezzük ez idő alatt a mederben levő vízmennyiségek számtani közepét, akkor a lerakódott iszapmennyiség egyenlő a víz közepes iszaptartalma és a közepes mederteltség szorzatával. Ha még feltételezzük, hogy ezalatt a koncentráció (vízben levő iszapmennyiség), mely az árhullám levonulása alatt állandó volt, nullára csökkenik, akkor az árhullám alatt szállított iszapmennyiség egyenlő az állandó koncentráció és az áradás ideje alatt lefolyt összes vízmennyiség szorzatával, hozzáadva még ehhez a koncentráció és a lerakódás ideje alatt lefolyt vízmennyiség fél szorzatát. Az összes lerakódott iszapmennyiség egyenlő a lerakódás ideje alatti közepes mederteltség és a koncentráció fél szorzatával. Ha most az összes szállított iszapmennyiség és a lerakódott iszapmennyiség hányadosát (m) képezzük, akkor ebből az állandó koncentráció kiesik és a fentiek szerint „m" egyedül a víztömegből számítható. Ily módon az összes szemcsenagyságú kategóriákra kiszámítható a lerakódás mérve. A valóságban azonban a lerakódás nem történik egyfolytában. Az apadásra (tehát feliszapolódásra) új abb áradás (tehát kiüregelés) következik, amely megbontja ismét az előbb lerakódott iszapot. A különböző sebességeknek megfelelő kiüregelés mértéke a laboratóriumi kísérle12*
