Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - IX. Kerekes József: Májusi eső

171 másra juttatni, hogy a gazdaközönség látva és tapasztalva annak hasznát, az öntözéseket önként fejlesztené tovább. Körülbelül ugyanez történt a kártékony vizek elhárításánál és elvezetésénél is. Amikor gróf Széchenyi István és munkatársa, Vásárhelyi Pál, a Tisza-folyó szabályozási és ármentesítési munkálatait megindították, a vízjárta földek holdankénti átlagos értéke mintegy 30 mai pengő volt. Ha az akkori birtokosságnak olyan tervezetet mutattak volna be elfogadás végett, hogy az egy holdra eső befektetés 150—200 pengő lesz, a közfelzúdulás bizonyára még a gondolatot is elsöpörte volna és a munkálatokból nem lett volna semmi. Végeredményben pedig a vizek kártételei elleni küzdelem körülbelül ilyen összegű befektetéssel járt. Ehelyett először csupán az árvizek elleni védekezést hajtották végre, ami holdanként átlagosan csak 15—20 pengős befektetésbe került és később a munkák hasznán okulva, fokozatosan létesültek a belvizek levezetésére szolgáló munkálatok. Ma pedig az a helyzet, hogy a 30 pengőt érő földek a vízimunkákba fektetett 150—200 pengő révén 800—1000 pengőt érő kitűnő termőföldekké váltak. Módot kellene találni tehát arra, hogy az öntözést szolgáló vízhasznosító munkálatok is meginduljanak, mert hazánk mai siralmas helyzetében nemcsak minden embernek, de minden talpalatnyi földnek is ki kell használnia minden erejét, hogy megküzdhessünk az előttünk álló feladatokkal. A megindulás csak az lehet, hogy kezdetben kevés költséget kívánó módon végezzük a vízhasznosítást és fokozatosan térjünk át a drágább megoldásokra, éppen úgy, mint az ármentesítéseknél történt. Mint a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat akkori főmérnöke, már 25—26 év előtt foglalkoztam a vízhasznosítás ilyen természetű kezdeményezésével. És pedig olyan közlegelőkön gondoltam az elárasztó-öntözés kezdetleges módját meghonosítani, amelyeknél a víz megszerzése aránylag kevés költséggel biztosítható. A társulat területén egy ilyen alkalmas 120 holdas terület száraz időben megöntözhető, azután a víz fölöslege 2—3 nap múlva a meglevő csatornahálózat útján levezethető lett volna. Az öntözés ügye a földmívelésiigyi minisztérium elé került, mert Olchváry Pál, a dadai járásnak most is működő főszolgabírája, dr. Vay Gáborhoz, a vármegye főispánjához és a társulat akkori miniszteri biztosához fordult és Gáva és Tiszabercel községek határos és összefüggő legelőjének öntözéssel való megjavítását kérte. Dr. Vay Gábor fölterjesztése alapján a földmívelésiigyi minisztérium megbízta tanulmányozásával a debreceni m. kir. kultúrmérnöki hivatalt s egyben kiküldte Gyárfás József akkori növénytermelési felügyelőt, aki szakmájának már akkor is igen kiváló művelője volt. A kultúrmérnöki hivatal akkori főnökével, Jármy Tamással és Gyárfás József szakfelügyelővel a helyszínen magam ismertettem azt a lehetőséget, hogy ez a 100— 120 holdnyi, meglehetősen sík terület a mellette fekvő Lónyay-csatornából aránylag kis költséggel lenne öntözhető. Előadtam továbbá, hogy ha május havában nagy szárazság áll be, a legelő teljesen hasznavehetetlenné válik, ily esetben a berendezéssel a terület pár óra alatt elárasztható és a víz 2 napi áztatás után levezethető volna. Minthogy talajegyengetésről nem volt szó, a terület 15—20%-a nem kapott volna vizet, további 10—20%-a pedig 40—50 cm-es vízréteggel lett volna elárasztva ; mindamellett 60—70%-ban megfelelő vastagságú. — 5—20 cm-es —• vízréteggel borítva, kedvező vízellátást kapott volna.