Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - XVII. Kisebb közlemények

93 Hol T a dagály tartama az apály végétől a tetőző vízállásig. Az S szelvény nagyságát megkapjuk, ha a kisvízi szelvény nagyságát megnöveljük azzal a szelvénnyel, melyet egy bizonyos h magasságig a víz a kisvízi szelvény fölött elfoglal. A h magasságot két egymásután következő vízmérce segítségévei számíthatjuk, föltéve, hogy e két mérce között a vízállásváltozás lineáris. így bármely ponton megállapíthatjuk a középkeresztmetszetet. E középkeresztszelvények a távolsággal folytonos változásúak kell, hogy legyenek, ha a szabályozás észszerű. Szükséges azonban, hogy a középszelvénynek a távolsággal való változását a szabályozás előtt a priori ismerjük s a munkálatokkal az elméleti keresztmetszetek megvalósítására kell törekednünk. A Loire-on néhány olyan pontot választottak ki, hol a keresztmetszet állandó marad s ezek alapján a közbeeső szelvényeket a távolságok függvényében megállapították. Le Pellerin és Saint-Nazaire közt alkalmazott képlet a következő : S = 1428-50 + 190-682x—2-776x* + 0-241x

3 hol X az a távolság, melyben a keresett S keresztmetszet attól a kezdeti keresztmetszettől van, melyet La Martiniére ft^ött 3-5 km-re választottak ki. Ha most az e'méeti úton kapott keresztmetszetet a valóságban megmérttel összehasonlították, rögtön megállapíthatták az illető ponton a szabályozás mértékét. Ha két görbe közt túlnagy volt a távolság, illetve a valóságos keresztmetszetek nagyobbak vagy kisebbek voltak, közelükben rendetlenség származott, melyen segíteni kellett. Az elméleti és valóságos keresztmetszetek között 18% többlet és 25% kevesebblet mutatkozott az elméleti szelvényekkel szemben. Mindezeken a helyeken, összesen 7 pozitív és 7 negatív irányú eltérés helyén rendetlenség volt a mederben. Azonban az elméleti keresztmetszetek tökéletes megvalósítása a nagy és drága kotrómunkálatok miatt nem lehetséges. Megelégedhetünk, ha a kellő szélességet állítjuk elő, elzárva a parazitamélységeket kellően irányított fenéksarkantyúk segélyével s a folyót vezetőárok kikotrásával kényszerítjük, hogy maga fejlessze a megszabott irányban és mélységben a medrét. Az elméleti középszelvény helyett a gyakorlati középszelvényt állítjuk elő. A praktikus szelvény nagyságát megállapítja egyrészt a párhuzamos művek távolsága, másrészt a vízmélység. Ha h a vízmagasság a kisvíz fölött és l a nagyvíz fölé emelkedő töltések távolsága, Ih szorzat a kisvíz fölötti szelvény nagysága. Ami a kisvíz alatti mederszelvény alakját illeti, a töltések távolsága elég kicsiny, hogy az alakra elégséges hatást gyakorolhasson. A gyakorlati szelvény trapézalakú, nem részarányos a kanyarulatok csúcspontjában, részarányos az inflexiópontokban. A feladat tehát a fenékszélesség és mélység megállapításában áll. A folyószakasz vizsgálata alapján megállapítottak a kanyarulatok csúcspontjában 7 m, az átmeneti pontokon 5 m mélységet, a legkisebb víz alatt. A fenékszélesség a csúcspontban 100 m, az inflexiópontokban 225—-250 m. A csúcstól az inflexióig a fenékszélességváltozást lineárisnak vették. De tanulmányozták a keresztszelvény hajlását az áramlatok és a kisvíz irányára is.