Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)
2. füzet - XVII. Kisebb közlemények
88 A tanulmányok azt mutatták, hogy Pauillac fölött és alatt is mélyítések szükségesek a fenékhátakon. A fenékmélyítés annál inkább szükségessé vált, mert Pauillac alatt 10 m merülésű hajók közlekedését határozták el. A szükséges mélyítés Bordeaux és Bec dAmbès közt 1 m, mégpedig 150 m szélességben. De szükséges volt a kotráson kívül oly munkálatok létesítése is, melyek a folyó természetének megfelelve, a mélységet állandósítsák. Előbb tisztán kotrással kísérleteztek, de nem vált be, s ezért fixművek beépítését is elhatározták. Mindenekelőtt a vizesszelvény nagyságát kellett megállapítani. A vizes S a t időpillanatnak megfelelő szelvény. Ez a Franzius képlete. A mi az egymásután következő inflexio-pontokon a szélességet illeti, erre a Mengin-iéle szabályt alkalmazták L L 0 (1 -f- д)", hol p a két szelvény közti távolság, L 0 a kiinduláspont szélessége és ц a folyó természetétől függő tényező. A m meghatározására két olyan szelvényt választottak ki, hol a szélesség megfelelő s egyik helyen 550, másik helyen 740 volt úgy, hogy u értékéül 0-027 értéket kaptak Bec d'Ambès és Bordeaux között. Mivel e koefficiens értéke csekély, a logaritmikus változás fölcserélhető bizonyos határok közt vonalas változással. A Fargue-féle kísérleti szabályok szerint nyert szélességek megegyeztek az 1881-i törvény alapján véghez vitt munkálatok eredményeivel úgy, hogy ezen a réven nem lehetett újabb és több eredményt elérni. Ezért a kisvízi szelvény szűkítését határozták el Franzius szabálya szerint, melyet ki kell még bővíteni azzal, hogy az inflexiókban kisebb szelvény alkalmazandó, mint a kanyarulatok csúcspontjában. Az arányt 1 : 1-3-ban állapították meg. A növekvés a két szelvény közt logaritmikus. Ily módon megállapítva a szelvénynagyságot, tapogatózva s a már beépített művek szemmeltartásával törekedtek az új medervonal megállapítására. A kotráson s néhány parti sarkantyú beépítésén kívül főként a parazitamélységek eltüntetésével igyekeztek a hajóút kellő mélységét előállítani. Erre a célra a hajóútból kikotort kavicsot a parazitamélységek feltöltésére alkalmazták, de az így, minden védelem nélkül lerakott kavicsot az áramlat elragadta. Ezért valóságos fix fenékműveket alkalmaztak a kedvező irányvonal állandósítására. Öt fenékküszöböt készítettek tehát homoktöltésből, mely az iszapba süllyedt s e homoktesteket 0-5 m vastag puha kőrakással födték be. Az egyes töltések magassága fokozatosan emelkedett alulról fölfelé menve a parazitamélységben. De a töltések mégis elsüllyedtek a fenékben. Bec d'Ambèsnél 7 töltést készítettek 45 fok alatt emelkedő koronával két töltés közé homokot helyezve, de ezek a művek is elsülylyedtek. Ez az elsüllyedés valóságos és nem képzeletbeli, mert kotrással a kövek felszínre hozhatók voltak. Széles fasina-pokrócokra való alapozás nem volt alkalmazható. Éppen úgy nem használhatták a Hollandiában szokásos építkezőmódot, hogy annyi homokot süllyesztenek az iszapba, amennyi csak belemegy s az így tömődött alapra építik a töltést, mert a homokot az áramlat magával ragadja. Ezért kerestek oly töltésanyagot, meyet a víz nem visz el. Ilyen anyagul kínálkozott az a homokos kavicsrakomány, mely a Pâté-szigetecske fölött keletkezett Beychevelle környékén s honnan kotrással volt kitermelhető. Ezért a parazitamélységek eltüntetésére a folyásra 45°-nyira fölfelé hajló fenéksarkantyúk létesítését határozták el ebből a kavicsrakományból. A kavicsS szelvény az emelkedés teljes T idejének hol
