Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

2. füzet - XVII. Kisebb közlemények

63 magas Auron-gátat) 16 m fölé emelkednek. Valószínű, hogy 14—15 m a veszélyes magasság. III. típus : a Haute Marne gátjai, melyekben a homok alig kevesebb, mint az előbbiekben, de poralakú. Homoktartalmuk 41—50%, kavicstartalmuk 10—12%. Ezek a finom homok miatt rosszabb állapotban vannak. Ide tartozik a Wassy, Villegusien és Charmes-gát ; az első 15-75, a második 11-5 m, a harmadik 16-90 m magas, mind 3 : 2 hajlásúak. Közülök csak a Villegusien nem csúszott meg. A lejtőknek tehát a két másik gáton enyhébbeknek kellett volna lennie. A Wassy-gát veszélyes magassága (a kevésbbé jó kivitel miatt) 12-5 m, a Charmes-é 14-5 m. Általában pedig ilyen földanyaggal 3 : 2 lejtő esetén ne menjünk 11—12 m magasságnál följebb. IV. típus : a Bourgogne- és Marmande-csatorna gátjai nagyon kevés homokkal, jóformán tiszta agyagból állanak. Ezek a Cercey-, Panthier-, Grosbois- és Marmandegátak. Mind nagyon enyhe, 2-4 : 1 és 3:1 hajlásúak, a Grosbois-gát hajlása felülről lefelé csökkenő. Magasságuk 12-1 m-től 17-4 m-ig változó. Csak 7—17% homokot tartalmaznak ; a durva homok csak 4—8%. Közülök a Cercey-gát megcsúszott, már 6-5 m magasság veszélyesnek mutatkozott, ele ez csak a hiányos elkészítés miatt történt (nem homogén-anyag, rossz tömékelés, elégtelen alapozás, rossz burkolat). A Grosbois-gát a gyenge homoktartalomnak megfelelően enyhe, homorú lejtővel jól készült, bár 17-4 m magas. A lejtő megcsúszása abban jelentkezik, hogy a lejtőről egy darab kagylószerű rész leválik s lassúbb vagy gyorsabb mozgással lefelé halad. E jelenség általános, de az ok különböző lehet. A vizet tartó töltés csúszásának más oka is lehet, mint a vizet nem tartóénak. Az egyik oka a tároló-gát megcsúszásának az, a mi a rendes, nem vizet tartó töltésé : a veszélyes magasság, melynek létét Résal állapította meg. De a víztartó töltés akkor szokott legtöbbnyire megcsúszni, ha a tárolómedence kiürül. Ez a lejtőcsúszás nem veszedelmes a gátra, illetve a gát alatt levő vidékre, mert nem teszi tönkre az építményt. Ha telt a gát, a víznyomás fönntartja a csúszó részt. De e nyomás abban a mértékben csökken, amint a medence ürül. Van tehát a víznyomásnak egy kritikus alacsony értéke, mely alá nem volna szabad a medencét üríteni. De van mód helyreállítani, illetve pótolni ezt a hidrosztatikus nyomást, mint a Liez-gátnál fogjuk látni. De ha a víznyomás hat a lejtő megcsúszása ellen, van egy tulajdonsága, mely a medence ürülésekor a bajt előidézi. A víznyomás ugyanis meggyengíti, föláztatja a földanyagot s ez az anyag nem szikkad ki abban a mértékben, amint a víz szintje lejjebb száll. A föld felszínén a szikkadás erősebb, itt a föld fölrepedezik. A burkolat ugyan ellenáll a szikkadásnak, de az ellenállás nem tökéletes, a repedések előállanak s megindítják a csúszást. A legtöbb csúszás száraz időben, a medence gyors kiürülésekor áll elő. Azonkívül esetlegességek is elősegítik a csúszást. De a Charmes-gátnál más az eset. Itt nem is észleltek mély repedéseket, legföljebb minimális repedések történhettek. Az ürítés sem volt gyors. A csúszás előállásakor a lejtő tövében még erős víznyomás volt : 32.500 kg folyóméterenként. De a föld mégis fölázik. Némely gáton a hasadékokba az esővíz hatol be. A Chermes-gátnál ez sem történt. A víz azonban, mint valami szövedék nyílásain, áthatol a burkolaton s a föld belsejében levő víznyomás nem követi, illetve csak megkésve követi a medence vízállásainak mértékét. A föld likacsaiban levő víz