Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)

1. füzet - IV. Lampl Hugó: Az alföldi talajok osztályozása és gyakorlati meghatározása mérnöki szempontból

79 II. AZ ALTALAJOK GYAKORLATI MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDJAI ÉS ESZKÖZEI. 1. A talajkutató fúrásokról általában. Az altalaj rétegezését és azok anyagát általában fúrással tárják fel. Mielőtt azonban a talajkutató fúrással felszínre hozott anyagok vizsgálatának és a fentiekben ismertetett osztályozás alapján való meghatározásának módját tárgyalnám, rá kell mutatnom a fúrástechnika ezidőszerint ismert és használatos módszereinek a talajkutatás szempontjából megállapítható fogyatékosságaira. Kétségtelen, hogy a talajkutató fúrások mai módszerei és használatos eszközei általában nem megfelelőek, mert lazább szerkezetű, homokos altalajokból ezekkel nem lehet eredeti tömöttségű és keveretlen anyagmintákat felszínre hozni. Tehát nem lehet a talaj eredeti tömöttségét és szemszerkezetét határozott biztonsággal megállapítani. Az alföldi altalajokban a talajkutató fúrásokat 40—200 mm átmérőjű béléscsövek védelme mellett kanalas, csavaros (spirál) fúróval vagy az úgynevezett szelepes fúrók valamelyikével végzik. Ez utóbbiak, amint tudjuk, visszacsapó, vagy golyós szeleppel vannak felszerelve. Ha a fúrással nem kell a talajvíz alá menni, a kanalas, vagy a csavaros fúró általában megfelelő eszköznek bizonyult. A talajvíz színe alatt fekvő rétegek feltárásánál ez a két utóbb említett fúró azonban már csak tömörebb talajrétegekben használható. Talajvíz alatt fekvő, finomabb homokból álló és általában lazább szerkezetű rétegek anyagát már csak az úgynevezett szelepes fúróval lehet a felszínre hozni. A szelepes fúróval, amint tudjuk, a fúrást magát eredményesen lehet ugyan elvégezni, de a vele felhozott anyag állapota korántsem azonos az illető rétegben elhelyezkedő anyag természetes állapotával. Nem egyezik egyben a szelepes fúróval felhozott talajminta szemszerkezete sem az illető réteg anyagáéval, mert a finomabb részek a fúrócsőben lévő vízben lebegve maradnak és csak a durvább szemű rész kerül a fúróba. Viszont egy mélyebben fekvő, durvább szemű réteg anyagába belekeveredik a felsőbb rétegekből kimosott (kiöblített) finomabb szemű anyag, mely a fúrócsőben felgyülemlő holt vízben mintegy lebegve marad és megszennyezi a mélyebb, például tiszta homokrétegből származó anyagmintát. Különösen nagymértékű lehet ez a szennyeződés akkor, ha előzőleg egy agyagos rétegen haladt át a szelepes fúró és a fúrócsőben levő vízben igen sok feláztatott agyag gyülemlett össze. A szelepes fúrókkal felhozott, laza szerkezetű anyagminták tömöttsége és szemszerkezete tehát általában szigorúan soha sem azonos a talajban lévő anyag szemszerke zetével. Igen vékony rétegek jelenlétét az ismert fúróeljárásokkal rendszerint nem is lehet megállapítani. Pedig vannak anyagok, amelyekből már a centiméterekben, sőt milliméterekben kifejezhető vastagságú rétegek jelenlétének felderítésére is szükség volna. Mert ha pélelául valamely vékony vízzáró atka, vagy csúszós átázott agyagréteg jelenlétéről nem tudunk — mert a fúrás ilyet nem tárt fel —, a munkák elvégzése során kellemetlen és súlyos következményekkel járó meglepetéseknek lehetünk kitéve.