Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)
1. füzet - X. Szabó Károly: A velencei tó
230 A Chiapo-féle lecsapolási terv az elkészítésénél tovább nem jutott. Nemcsak ennek volt ez a sorsa, hanem Mária-Terézia korában kiadott helytartótanácsi rendeleteket is hasonló sors érte, amennyiben azok végrehajtása az egyes érdekeltek ellentétes nézetein meghiusult. Azóta valahányszor a tó áradásával kárt okozott, minduntalanul felvetették a lecsapolás ügyét, de mindig eredmény nélkül. így 1833-ban a fehérvári megyeházáról e tárgyban összehívott gyűlés eredmény nélkül oszlott fel. 1 A következő lecsapolási terv 1838-ból származik. Ugyanis ekkor a bőséges csapadék következtében a Nádas- és a Velencei-tó vize olyan magas volt, hogy áradásával a gárdonyi birtokokon nagy károkat okozott. Ezért a gárdonyi birtokosok erélyesen követelték a lecsapolást. Kérésükre a főispán egy megyei bizottságot nevezett ki, amelyik 1839-ben a helyszíni szemle után a lecsapolást csak ott javasolta, hol nincs nádas, amelyik rész tehát semmi jövedelmet nem hajt, valamint, ahol az áradás nagy károkat szokott okozni. A végleges megoldás céljából 1839 augusztus 13-án és október első napjaiban közgyűlést tartottak, hol már a székesfehérvári káptalan, mint a tó legnagyobb részének birtokosa és a velencei közbirtokosság a lecsapolást ellenezték. 2 Azzal érveltek, hogy szántóföldet úgy sem kapnának a tó helyén és az esetleges rétség sem fog annyit jövedelmezni, mint a tó mostani állapotában a nádas és a halászat. Azonkívül a ritkán előforduló áradás nem okoz olyan nagy kárt, mint amilyen nagy összegbe a lecsapolás és a lecsapoló csatorna kiásása és fenntartása kerülne. A nagy és gyakori szárazság idején a tóból itatják a marhákat, így a lecsapolás esetén ettől is elesnének. A lecsapolási terv szerint a pákozdi és a sukorói partok nem lennének mentesítve az árvizektől. Mivel a gyűlés többsége a lecsapolás ellen szavazott, ez a megoldás is elesett. Ez után hosszabb idő telt el és úgy látszott, hogy nem is fog többé a lecsapolás kérdése felszínre vetődni. Ez a hallgatás az 1860-as évekig tartott, amikor is a gárdonyi birtokosság újból előállt kérelmével. Ekkor egy érdekes és tréfás jelenet játszódott le. Ugyanis, mikor a kövér panaszkodó birtokosok, egészségügyi szempontokra, a rossz levegőre, a káros kigőzölgésre hivatkoztak, a kiküldött vékony, sovány, német megyefőnök azzal ütötte el a dolgot, hogy kész lenne ő is odaköltözni, ha ilyen „rossz" hasznát látná ennek az egészségtelen levegőnek. 3 Az 1868. évben a kajtori majoroktól a pákozd—dinnyés—börgöndi hármashatárig ástak egy széles csatornát. Ez sem javított a régi állapotokon, mert sem a Velencei-, sem a Nádastó lecsapolására nem volt megfelelő mélységű. Később el is hanyagolták, nem gondozták, nagyrészt beiszaposodott és így a célnak annál kevésbbé felelhetett meg. 4 Az 1888. év a lecsapolás történetében új korszak kezdetét jelenti. Ugyanis az érdekeltek 1888 augusztus 21-én a Velencei-tóval összefüggésben álló dinnyés— szerecsenyi úgynevezett Nádas-tó, valamint annak folytatásaként Seregélyes, Aba és Sárkeresztur községek határán átvonuló természetes völgy állóvizének lecsapolása céljából „Dinnyés—Kajtori tólecsapoló társulat" néven szabályszerű vízitársulattá alakultak. 5 A megépítendő csatornát a tó természetes lefolyásában 1 12—9. 2 10. 3 12—10. 4 14. 5 14.
