Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - IV. Trummer Árpád: Újabb vízmosáskötések

80 mert a gátak köze teljesen feltöltődött, a vízmosás feneke kigyepesedett és befásult. Másoknál azonban a fenékgátak elpusztultak és a vízmosás fenekének letarolása — bár kisebb mértékben, mint a munkálatok előtti időkben — még ma sem szűnt meg. A teljesen megkötött vízmosások talaja agyagos, hordaléka pedig ennek megfelelő. Ennek tulajdonítható a vízmosás fenekének gyors feliszapolódása, mely még a kő és rőzsegátak elpusztulása előtt bekövetkezett. Ellenben ott, ahol a vízmosások feneke kavicsos vagy törmelék-kőzettel kevert anyagú, a gátak elpusztulása a gátközök feliszapolódása előtt következett be és ezért az egyensúlyi állapot — bár az oldallejtők megkötése és befásítása a hosszfonások védelme alatt teljesen befejezettnek tekinthető —• nem állott be a vízmosás medrében. A siker elmaradásának okai az előzőkben ismertetett szempontok alapján könnyen megállapíthatók. A fenékgátak falazata kevés szilárdságú, az utófenék pedig túlságosan rövid volt ahhoz, hogy az átbukó víz romboló erejének ellenálljon, annál is inkább, mert a gátak bekötésénél az oldalak burkolása sem történt meg. (L. a 17. képet.) A kőgátak közzé iktatott rőzsegátak anyaga a kavicsos hordalék következtében tönkrement és az így megnövekedett esés a megmaradt kőgátakat olyan feladat elé állította, amelynek a gátak szerkezetüknél és megépítési módjuknál fogva nem tudtak sikerrel megfelelni. Az előadott tapasztalatokból azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a vízmosáskötéseknél a fenék megkötésére szolgáló kőgátakat a legnagyobb árvíz romboló erejének megfelelően kell építenünk, liőzsegátakat pedig csak ott építhetünk, ahol a vízmosás talaja azok több évi élettartalmát biztosítja. A rőzsegátak építését a legtöbb esetben nem mellőzhetjük, mert a vízmosásoknak teljesen kőgátakkal való megkötése olyan költséget jelent, amely csak ritka esetben állhat rendelkezésünkre. Semmi esetre sem szabad azonban a rőzsegátak mellett a jól megépített és állandó jellegű kővagy betonfenékgátak építését mellőznünk, mert csak ezek képesek a vízmosás esésének csökkentését még abban az esetben is biztosítani, ha a rőzsegátak időközben bármi okból elpusztultak volna. Ha a vízmosások oldalai meredekek, akkor a fásítást csakis hosszfonások segítségével tudjuk biztosítani. Erre jó példát nyújtanak a kovácsvágási munkálatok, melyeknél az oldalak megkötése és befásítása még ott is sikeres volt, ahol a fenék biztosítása nem is járt megfelelő eredménnyel. A kovácsvágási vízmosáskötéseknél szerzett tapasztalatokat megerősítik a miskolci m. kir. kultúrmérnöki hivatal által a század elején Heves vármegyében létesített hasonló munkálatok is. Ezeknél hasonlóképen, az oldallejtők befásítása sok helyen sikeres volt, noha a fenékbiztosító művek régen elpusztultak. Utóbbiak építési rendszerét nem sikerült teljes biztonsággal megállapítani, de annyi bizonyos, hogy főleg egyszerű és kettős rőzsefenékgátakat építettek, melyek építési módjuknál fogva nem köthették meg a feneket állandóan. A kovácsvágási vízmosáskötéseknél a szükséges fásítást is a kultúrmérnöki hivatal végezte. Az oldalakon akác, a fenéken akác és fűz dugványozása történt. A sikeres fásításhoz nagyszámú csemete beültetése szükséges, mert a dugványok nagy százaléka elpusztul. A körülbelül 60 kat. holdnyi területen 581,000 akáccsemetét használtak fel, ami holdanként közel 10,000 csemetét jelent. A csemetéket nem ritkán kétszer-háromszor is pótolni kell, míg megfelelő eredményt érünk el. A fűz dugványozásával, bár azok kizárólag a nedvesebb fenékrészeken lettek elhelyezve, számottevő eredményt nem értek el. Ennek okát a vízmosások agyagos