Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

53 mérnöke már eredetileg olyan térképet visz ki magával, ami a sokszorosítás céljainak is megfelel. Ekkor a másolatokon az aláírások is eredeti kézvonással vannak meg. A most javasolt eljárás a községi elöljáróság mellett a birtokosoknak is befolyást biztosít az érdekeltségi terület megállapításánál. így az érdekeltek azt nagyobb megnyugvással is fogadják. Amikor azután a hatósági helyszíni tárgyalásra kerül a sor, minden érdekeltnek meg kell ismét adni az arra való lehetőséget, hogy érdekeltségének megállapítása ellen felszólalhasson. Ezért a törvény 105. $-ának analógiája alapján minden községből egy 3, de lehetőleg 5-tagú felszólamlási bizottság választandó, amelyik a tárgyalás után a járási hatóság elnöklete alatt, az az által kitűzendő időben a kultúrmérnöki hivatal kiküldöttjének és a felszólamlóknak közbenjöttével a helyszíni vizsgálatot megtartja és eljárásáról községenként jegyzőkönyvet véve fel, abban az alispánnak véleményes javaslatot tesz atekintetben, hogy a felszólamlásoknak hely adható-e és ha igen, milyen terjedelemben? A jegyzőkönyvet a megjelenteknek alá kell írniok és ahhoz a meghívást igazoló vétlevelek hozzácsatolandók. Abban az esetben, ha a hatóság és a kultúrmérnöki hivatal a most körvonalozott eljárást követi, minden érdek olyszerű védelemben részesül, mint a vízitársulatoknál, s így ha a bevonás ellen a közigazgatási bíróság elé panasz kerül, annak munkája lényegesen megkönnyebbül és nincsen szükség a nem egyszer elrendelni szokott és mindig egyoldalúaknak tekinthető szemlékre. így minden érdeket kielégítő módon lehet az érdekelteknek tekintendő területeket meghatározni. Az általam javasolt eljárás bármilyen célszerű is, azzal szemben jogi szempontból az az aggodalom merülhet fel, hogy annak miniszteri rendelettel való elrendelése tulajdonképen azonos volna az 1885. XXIII. te. VI. fejezetében előírt alakiságok kiterjesztésével, amit tehát így megtenni nem lehet. De nem is kell erre miniszteri rendelkezés, mert ahogyan gyakorlatomban minden nehézség és minden utólagos helytelenítés nélkül megtettem, megtehetik a hivatalok saját hatáskörükben. De megtehetik a kultúrmérnöki hivatalok vízépítési kerületi felügyelői is, hogy az eljárást szóbelileg elrendelik. Ezzel szemben sem merülhetnek fel jogi aggodalmak, mert ha valamit alaposabban, jobban, minden érdeket inkább kielégítő módon lehet megcsinálni, annak megtétele nemcsak szabad, de kötelesség is. Itten ismételten hangsúlyozom, hogy a 40 §-o& munkálatoknál van ugyan ártér, de mert a munkálat egyáltalában nem ármentesítés és ahhoz senmmiképen nem is hasonlítható, nemcsak a nagyárvizeknél elborított területek tekintendők érdekelteknek, hanem azok is, amiknek talajvízállása a munkálatok keresztülvitele után kedvezően változik. Az előbb vázolt és palatinálisnak nevezhető ártérfejlesztéshez hasonló eljárás minden érdeket kielégít. Hasonló munkáknál nem is lehet szó sem műszaki ártérfejlesztésről, sem pedig a bevonás tekintetében különböző kulcsok alkalmazásáról. Mindegyiknek keresztülvitele annyira megdrágítaná az egész eljárást, hogy az azoknak révén némi előnyben részesülők bőségesen ráfizetnének a dologra, a többiek pedig indokolatlan teherrel lennének sújtva. Itten kell megemlítenem, hogy a műszaki ártérfejlesztésnek megkövetelése, vagy elrendelése egyértelmű a jókarbahelyezés kérdése megoldásának lehetetlenítésével. Erre talán jó példa az évtizedekig megoldatlan Mukucsárok ügye Vas várme-