Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - XII. Kisebb közlemények

255 A társulati főmérnök ebből rögtön az úgynevezett talajtörés veszedelmére gondolt, mert a vízszínnek a hordóban való változása világosan arra mutatott, hogy a töltés altalajában üreg támadt és az üregben a beomló föld a víz útját hol elzárja, hol meg ismét elmossa a víz az útjában levő földet. Ezért rögtön védőanyagot (zsákot, pallót, cölöpöket stb.) hordatott oda és egyúttal készenlétbe helyezett egy mintegy 10 méter hosszú és 2 méter széles molnárdereglyét, hogy azt szükség esetén megterhelje és elsüllyessze. A következő 24 órában a vízszín emelkedése és süllyedése folytatódott a hordóban. Egyébként azonban semmit sem észleltek körülötte. Másnap, amikor a társulati főmérnök éppen ott volt, a forrás iszapvulkán alakjában hirtelen kitört. Látva ezt a töltés padkáján álló főmérnök, rögtön felszaladt a töltéskoronára és onnan körülbelül 30 méternyire víztölcsért pillantott meg, amely folytonosan közeledett a töltés felé (1. ábra). Erre a dereglyét azonnal beállította a töltésre merőlegesen és a farába földes zsákokat hordatott, hogy a nyilván már előállott lyukba belésülyessze (2. ábra). Ez alatt az idő alatt a mentett oldali forrásnál ismét volt 2—3 vulkánszerű iszapkitörés és ezek már erősebbek is voltak, mint az első. A dereglye eleintén szépen sülyedt, úgy, ahogy ő akarta, tudniillik a fara jobban, mint az orra. Eközben a víztölcsér folytonosan közeledett a töltés felé. Mikor már 15—20 méterre megközelítette a töltéskoronát, a dereglye egyszer csak billenni kezdett, orra az égnek mereeltés körülbelül a 2. ábránkon 1—10. számokkal jelölt utat tette meg s e közber a víz alá merült. Egy-két perc múlva a főmérnök a dereglyét a menteit oldaton 'pillantotta meg, fenekével felfelé fordulva. Erre azonnal vészlcvéseket adctt le és — előadása szerint a legnagyobb hidegvérrel — mindjárt megtette a tebbi szükséges mentő intézkedést is. A dereglyének a mentett oldalon való megjelenése után a töltés még pár percig állt, azután koronája kezdett megrepedezni. ,,Még ma is — a szakadás után egy évvel — a szemem előtt vannak a keletkező repedések" -— monelta a főmérnök. Egyszerre azután a töltés 8—10 méter hosszúságban lesüllyedt, a víz elkezdett kitódulni a mentett területre és a szakaelás nemsokára kiszélesedett 80—100 méterre. ,,A vízfalat még mintha most is látnám, amint a szakadás után előre haladt", — fejezte be elbeszélését a főmérnök. A szakadás helyén támadt kimosás mélysége 24 méter volt az árvíz szintje alatt. Ez a töltésszakadás az úgynevezett talajtörésnek tipikus esete, amelyről már 1927-i ott tartózkodásunk előtt is hallottam, de az volt róla a véleményem, hogy a szemtanuk akkori izgatottságukban az események sorrendjét bizonyára összetévesztették, mert nem tartottam valószínűnek, hogy a 10 méter hosszú dereglye a töltés alatt keletkezett üregen átjuthatott volna a mentett oldalra. Elbeszélőnket azonban jelenvolt régi ismerősei: Porgányi és Böröcz rendkívül hidegvérű és az árvíz ellen való védekezésben igen bő tapasztalatokkal rendelkező embernek ismerik. Előadása is ezt a benyomást keltette bennünk. A dereglye útját különben közelítőleg a 2. ábrán felrajzolt módon lehet elképzelni. Dr. Benedek József..