Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

1. füzet - III. Kenessey Béla: Az 1885 : XXIII. tc. alapján megállapítható hozzájárulás és az eljárás lebonyolítása

41 rozatokban mindig kimondották, miszerint a vízhasználat joggyakorlatát völgyenként, vagy panasz esetében fogják rendezni. Természetesen a völgyenként való rendezés lett volna az ideális, amikor az egész völgyet felvéve, a vízfolyáson lévő használatok a vízfolyás egyéni természetének figyelembevétele mellett lettek volna rendezhetők. Erre azonban a kultúrmérnöki hivataloknak sem pénzük, sem idejük nem volt, azért azután az volt a normális eset, hogy csak panasz esetében rendezték az egyes vízhasználatok gyakorlatát. Nyilvánvalóan voltak kivételek is, de azok tényleg kivételek is voltak. Mire azután a hatóságok és a kultúrmérnöki hivatalok jószerével rátérhettek a vízhasználatok rendezésére, az már csak akkor történt meg, amikor terjedelmüket a régi állapothoz képest igen-igen lényegsen kibővítették. Ha tehát régi jogú malomról volt szó, általában nem vették tekintetbe annak helyesen értelmezett régi terjedelmét, hanem a törvénytelenül megnövesztett használat által igényelt erőszükségletnek megfelelő egész vízmennyiséget adták meg örök időre, ahelyett, hogy a jogos vízen felül lévő mennyiség igénybevehetőségét legfeljebb csak 50 évre biztosították volna. Az is hiba volt, hogy olyan esetben, amikor a megkülönböztetést mégis megtették, minden bővebb vizsgálat nélkül megadták a többletre való 50 éves jogot, mert abból a téves hitből indultak ki, hogy annál rövidebb időt megszabni nem is lehet. Most már azokon a vidékeken, amiken, mint megmaradottakon vízerőművek malmok is vannak, a gazda mezőgazdasági érdekből nem juthat vízhez, mert annak úgyszólván utolsó cseppjét is lefoglalva tartják. A ma a vidéken meglévő vízimalmok közt pedig nem egy van, ami a városi malmoknak mindinkább való térfoglalása következtében csak vegetál, de azért azok birtokosai ä nekik úgyszólván ajándékba adott vízhez görcsösen ragaszkodnak. A legtöbb esetben csupán azért, hogy az azt felhasználni kívánó gazdától minél nagyobb kártalanítást csikarhassanak ki. Ezen az igazán anomálikus állapoton a mezőgazdasági termelés érdekében kell majd a törvényhozásnak változtatnia, lehetővé tennie, hogy a kisebb ipari értékű vizeket a gazdák öntözés céljaira használhassák fel, ami minden bizonnyal nagyobb közgazdasági fontosságú, mint a mindenféle rissz-rossz, csupán proletarizáló vízimalom. Ha tehát a vízfolyások jókarbanhelyezése az ilyen vízhasználatokat túlságos teherrel is sújtja, amivel hasznuk egyáltalában nem áll arányban, az az egyénre lehet kellemetlen, de közszempontból előnyös, mert a megszüntetéssel víz szabadul fel és azt a gazda kaphatja rendelkezésre. * * * Az ipari és általában vizet végleg el nem vonó vízhasználatoknak a 40. § alapján való bevonását először is olyan példában mutatom be, aminél a műcsatornába beleterelt vizet csak egyetlen vízerőmű használja fel. AC) alatti példában már kiszámítottam, hogy az ott tett feltevések mellett az ipari víznek 30 cm-es megduzzasztása következtében ezen a címen 16 913 kat. holddal fejezhető ki a hozzájárulási ideális terület. Az ipari vízhasználat érdekében a vizet a vízfolyásból rendszerint oldalra vezetik ki, külön malom vagy műcsatornába. Ennek az oldalra való kivezetésének következménye azután az, hogy amíg a kivett víz az erőművökön keresztül nem haladt és a vízfolyásba az esetleges szivárgási és párolgási veszteségek leszámításá-