Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - V. Kenessey Béla: Az 1885. évi XXIII. t.-c. 51. §-a

200 7—9. tétel alatt a legkönnyebb talajnemek szerepelnek. A növekedő vízátbocsátóképesség figyelembevételével legföljebb 1-3 m mélység alkalmazandó a tápanyagokban gazdag, 0-8 m pedig a homokos és elporladt sziklaaltalajokra. Kisebb alagcsőmélység akkor kell, ha az a veszély fenyeget, hogy az összefüggő altalajvízszint le fog süllyedni és a talaj a szükségesnél nagyobb mértékben kiszárad. A kisebb alagcsőmélység azonkívül meggátolja a kapillaritás megszakadását, ami az altalajvízszin és a szántott talaj között kedvezőtlen száraz réteg képződését idézné elő. Ezért ilyen esetekben a kisebb mélység alkalmazása föltétlenül ajánlatos. A terméshozamra általában kisebb hatása van az alagcső mélységének, mint a csővonalak távolságának. Ezenkívül a mélység növelése nem emeli olyan mértékben a lecsapolás költségeit, mint a csőtávolságok csökkentése. A szívóvonalak távolságát a fiziológiai szempontból hatékony talajszelvény legkevésbbé vízátbocsátó rétegének mechanikai elemzése alapján határozták meg. Szükséges az I. és II. oszlopban kitüntetett kategóriák mechanikai elemzésén kívül a talaj mésztartalmát is figyelembevenni, mert a szénsavas mész jó hatással van a mélyebb talajrétegek fizikai természetére. A finom, iszapolható részecskékben foglalt szénsavas mész csökkenti a talaj vízátbocsátóképességére gyakorolt kedvezőtlen hatást. Azokban a talajokban, melyeknek alsó rétegei 20%-nál több szénsavas meszet tartalmaznak, nagyobb lehet a szivócsővonalak távolsága, még pedig r az 1—3. tétel alatti nehéz talajokban 1-0 méterrel, a 4—6. ,, ,, közepes ,, 1-0—2-0 méterrel, a 7—9. ,, ,, könnyű ,, a szénsavas mész bizonyos mértékig összeragasztja a homokos részeket, a vízáteresztőképesség csökkenik s ezért a távolság növelése nem szükséges. A csővonaltávolság megállapítására számításba veendő tényező még az altalaj vastartalma, amely vashydroxidtól származik és foltokban, vagy sávokban mutatkozik. A vasvegyületek jelenléte mindig, de főképen nehéz talajokban fizikai szempontból kedvezőtlen. Ezért olyan talajokban, melyeknek altalaja erősen vasas, a csővonalak távolsága csökkentendő, még pedig : az 1—5. tétel alatti nehezebb talajokban 1-0—2-0 méterrel, a 6—9. „ „ könnyebb ,, 1-0 méterrel. Nagyobb vastartalom és annak vashydroxid alakjában való könnyebb kilúgozódása esetén a szívócsövek könnyen eltömődnek s hézagaik beragadnak. Ilyen esetekben a következőkép kell védekezni : A szivóvonalak legkisebb esése 5 ezrelék, legnagyobb hossza 60 m. A vonal 0-85—1-00 1/sec-ra méretezendő. A legkisebb szivóvonalátmérő 6-5 cm, a gyűjtőés főgyűjtőcsöveké 8—10 cm. A főgyűjtő több helyen aknákkal szakítandó meg, hogy azokba a vashydroxid leülepedhessen. A terep lejtése a talaj minősége szerint változó hatással van a keresztirányú csövek távolságára. Nehéz talajokban kevésbbé, könnyebbekben nagyobb mértékben teszi lehetővé a csőtávolság növelését. A terepesés mellett a keresztdrain-vonalak távolsága tekintetében a talajminőségnck van befolyása. Ez a befolyás a vonaltávolság megnövelésére nehéz talajoknál aránylag csekély, jelentékenyen nagyobb azonban a könnyűeknél. A talaj lejtését, és a felszíni vizek mozgási, valamint a szokásos szántási barázdák irányát keresztező vonalak irányának helyes megválasztása és kielégítő vonalesés (legalább is 4%).