Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)
2. füzet - V. Kenessey Béla: Az 1885. évi XXIII. t.-c. 51. §-a
184 vagy nem legelőknek való területekét és kopárokat feltétlenül be kell erdősíteni, a már meglévő vízmosásokat megkötni Ha tehát a vízgyűjtőben ezt az állapotot teremtették meg, vagy legalább is megközelíteni igyekeztek, bár ez szószerint véve a korábban megvolt állapot és vele együtt a vízlefolyási viszonyok megváltoztatására vezet, annak konzekvenciáit még sem lehet az állapot megteremtőjének olyan módon rovására írni, ami az 61. § szavából volna kiolvasható. Ugyanis, szigorúan vizsgálva a dolgot, a helyzet nem jelent mást, mint a korábban megvolt és talán már feledésbe merült vízlefolyási viszonyok helyreállítását, ami, mint közérdek messzire túlmegy a helyszínrajzilag egészen közelről érintettek érdekeltségi körén, mert hatását lefelé is igen messzire, jótékonyan érezteti. Tehát a beavatkozás közérdekből hasznos s így az abból folyó következményeknek mindenki egyformán köteles magát alávetni. Ha tehát a műtárgy körül és alatt bekövetkezett állapot csupán a jellemzett beavatkozások folyománya, úgy az általános alkalmazkodási kötelezettségből kifolyólag a műtárgy tulajdonosának is alkalmazkodnia kell és a fenékburkolatot saját költségén kell leszállítania. Természetes, hogyha ezenkívül még a műtárgy alapozása is megerősítésre szorul, annak költségeit sem háríthatja másra át. A most előadottak ma ellentétben vannak a vízjogi törvény tételes rendelkezéseivel, tehát törvényteleneknek mondhatók. Azonban ezt a törvényt sem örökidőre alkották és ha az élet bizonyos intézkedések tarthatatlanságát igazolja, azokat éppen az élet parancsából kifolyólag meg kell változtatni. A mondottak szerint a gazdasági kultúra fejlődésének következtében tehát többé nem tekinthetjük normálisnak a volt ősállapotot, hanem azt, amiben számolva a józan igényekkel, a vízgyűjtőben olyan viszonyokat teremtünk meg, amik melleit nincsenek oktalan, a hordalékot megszaporító művelési ágak, hanem az előadottak értelmében minden művelési ág a maga helyén van. Nem szabad arról megfeledkezni, hogy a völgyek vizeinek sorsa a lejtők vizeinek miként való kezelésétől függ. Ezzel kapcsolatban fel kell vetnem egy eszmét, bármennyire idegenszerűnek volna is mondható : Az állam érdekéből kifolyólag hozott törvények a legtöbb esetben igen mélyen belenyúlnak az egyéni szabadságba, korlátokat, tilalmakat állítanak fel. Sajátságos dolog emellett, hogy azokban az esetekben, amikre a törvények ilyen tilalmakat nem állítanak fel, az egyéni szabadságot — különösen iparvédelmi szempontból — a legtöbbször a közérdek kárára is a leghathatósabban védelmezik. Hogy ez azután milyen gyümölcsöket hoz, azt egy pár jellemző példával könnyen megvilágíthatom. Köztudomás szerint Németország iparűző állam. Igen sok olyan ipari vállalata van, ami nemcsak vizet használ fel, hanem szennyez is. Ezek persze nem egyszerre, hanem fokozatosan keletkeztek. Amikor azután a szennyezések következtében való panaszok élénkek lettek, a hatóságok igyekeztek a káros hatások kiküszöbölése érdekében szükséges intézkedéseket megtenni. Természetesen, a telepek tulajdonosainak ez nem jól esett és különösen iparpártolás cégére alatt igyekeztek a szigorú intézkedések hatálytalanítására, vagy legalább is a legenyhébb mértékig való legyengítésére. A később keletkezők már precedensekre hivatkozhattak. Ennek azután az lett a szomorú következménye, hogy már a mult század vége felé alig volt Németországban olyan folyam, folyó, vagy általában vízfolyás, aminek vize a végletekig meg ne lett volna fertőzve. Későn kaptak észbe. Ebben természetesen segítségükre voltak a szennyes vizeket termelő vállalatok is, amennyiben a
