Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - V. Kenessey Béla: Az 1885. évi XXIII. t.-c. 51. §-a

174 folyás szakavatott, olyan felvételének és azokkal összefüggő egyéb adatoknak, amiket az imént soroltam fel. Ilyen felkészültségre pedig ma még egyáltalában nem lehet számítani, mert, hogy minden adat rendelkezésre álljon, ahhoz igen nagy és költséges feltételek volnának szükségesek. Csupán vak véletlen, ha valamelyik mérnök már igen hosszú éveket töltött ugyanazon a vidéken és állandóan járta azt, hogy a szükséges ismeretekkel rendelkezik. A bejárási tervek pedig általában hiányosak, szinte megszokásszerűen nem tartalmazzák a keresztezni szándékolt vízfolyásokra vonatkozó azokat az adatokat, amik a helyes elbírálás érdekében nélkülözhetetlenek volnának. Az is növeli az elbírálás nehézségeit, hogy egyszerűbb esetekben csakis kataszteri helyszínrajz áll rendelkezésre, ami csupán a közvetlen kör nyezetről és arról is csak geodéziailag ad felvilágosítást. Nagyobb dolgoknál már rendszerint katonai térkép is rendelkezésre áll ugyan, de abból az orografiai adatokon kívül alig lehet valami szükségeset kiolvasni. Vasutaknál az engedélyt kérő nem mutatja be továbbá a műtárgyaknak legalább vázlatos tervét sem s így a kiküldött vízimérnök a legtöbb esetben valóságosan vakként, sötétben tapogatódzik. Bármennyire szeretne is kötelességének eleget tenni, annak általában csak kivételes esetekben, de akkor is csupán megközelítően felelhet meg. Hozzátartozik ezekhez annak megemlítése is, amit minden, több vasúti bejáráson résztvett kultúrmérnök igazolhat, hogy tudniillik nemcsak a már említett nehézségekkel kell megküzdenie, hanem azzal a sokoldalú nyomással is, ami igen sokszor megnyilvánul. Az érdekeltség vasutat akar. Ha tehát valaki olyan követelésekkel áll elő, amik a vállalkozás keresztülvitelénél bizonyos mértékben költségemelők — mert a jogos és okos kívánalmak kielégítése a tervekkel szemben költségemelkedést jelent — az érdekeltek rögtön a siránkozó és a nagyobb hasznot már előre féltő vállalkozó pártjára állanak és helyi tapasztalataikra hivatkozva a kívánságokat jogosulatlanoknak mondják. Az eddig elmondottakon kívül vannak még más, egészen különleges dolgok is : Az engedélyezési eljárás alapjául szolgáló tervek helyszínrajzában néha egészen egyéni felfogású vízfolyásszabályozások is vannak feltüntetve. Ezek közül csak a leggyakrabban előfordulót, azt említem meg, amikor a pályatestnek az azt ferdén és néha igen ferdén metsző vízfolyással való keresztezését úgy oldják meg, hogy a keresztezésnek derékszög alatt való megoldása érdekében a vízfolyást meglehetősen hirtelen kanyarulatú ,,$" formájában korrigálják. Hogy ez azután kissé hevesebb vízjárású vízfolyásnál milyen következményű, azt vízépítő mérnököknek magyarázni fölösleges. Da próbálja meg csak a kiküldött vízimérnök ez ellen szót emelni. Hiába argumentál azzal a napnál világosabb dologgal, hogy a folyamatban lévő eljárás nem terjedhet ki a vízfolyásoknak bármilyen módon való szabályozására, vagy korrigálására, mert hiszen annak engedélyezésére egészen más hatóságok illetékesek, legfeljebb azt éri el vele, hogy az egész bizottság szembefordul vele és ha nem elég óvatos és nem kéri, hogy ebben az ügyben a döntés a földmivelésügyi miniszterrel egyetértőleg történjék meg, — amire megnemegyezés esetében mindig joga van — a legtöbb esetben kész abszurdum meg is valósul. Természetes, hogy az ilyen megoldás következményei azután könnyen, sőt néha igen könnyen és hamar jelentkeznek. A műtárgy nyílása, az alatt a fenék magassága a követelményeknek megfelel ugyan, de azért az árvíz mégis igen erősen megduzzad. Ha azután az ilyen ügy a közigazgatási bíróság elé kerül, azzal igazán nehéz beláttatni, hogy a hibás mégis csak a műtárgy, helyesen az annak érdekében végzett meder korrekció.