Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - IV. Dr. Ing. Einwachter József: Duzzasztógátak kimosása ellen való biztosítása

169 küszöb alkalmazása folytán az utófenék aránylag rövid. A ryburg-schwörstadti gátnál például a pillérek 3-5 m-rel nyúlnak túl az utófenék végénél. A pillérek mögött — amint azt hídpilléreknél is megfigyelhetjük — a rohanó vízmozgás következtében igen erős örvényzóna keletkezett, amely a meder kiváj ását közvetlenül a gát alatt elősegítette. A pillérek kiugratásával azonban sikerült az örvényzónát olyan kedvezően befolyásolni, hogy a kimosások már nem voltak veszélyesek. Nemcsak a ryburg-schwörstadti, de más gátakon végzett kísérletek során is kitűnt, hogy a kimosások ellen, dacára a beépített fogasküszöbnek, csak akkor tudunk kellően védekezni, ha a víznek egyenletes, vagy egyenlő mértékű lefolyását biztosítani tudjuk. Nagyobb lefolyó víztömegeknél, ha csak egy, vagy csak egy része a zsilipeknek volt nyitva, úgy az itt lezúduló víztömegek a szomszédos zárt nyílások mentén oly erős örvénylésekre — vertikális tengelyű hengerekre — vezettek, hogy ennek következtében közvetlenül az utóküszöb mögött igen tetemes kimosások állottak elő. Vegyes gátszerkezeteknek egymással való kombinálása ebből a szempontból ítélve nem mondható kedvezőnek. Pfletschinger-féle terelőpad. A gát, vagy fenékbiztosításnak másik, újabban különösen a nyergesgátakkal kapcsolatban igen gyakran használt eszköze a pallókból, vagy gerendákból épített terelőpad, az úgynevezett Flossfeder. Ez lehet mozgó tábla, mint például a Lutz svájci cég szabadalma (30. ábra), de utóbbi időben majdnem kizárólag fix helyzetben készül, még pedig úgy, hogy a terelőpadot a meder anyagának megfelelően lazább talajnál lehajtott fa- vagy vasbetoncölöpökre vagy cölöprácsra fektetik (31. a ábra), keményebb sziklás talajnál a pillérek közé hosszában beépített vasbeton bordákra, vagy keskeny beton falakra szerelik (31. ábra b). A terelőpad elrendezése olyan, hogy a vízfolyás irányában enyhén emelkedő és a gáthoz olyan közel teszik, hogy közte és a gát között kis rés maradjon. Azáltal ugyanis, hogy mozgatható, a fedeleken átbukó és a terelőpadon nagy sebességgel végigrohanó vízsugár e résen keresztül nagy szívóhatást vált ki a terelőpad alatti üregben helyetfoglaló víztömegre, az hengerszerűen felfelé a gát felé kezd áramlani s így az építés folyamán, vagy a meglévő gátakon már régebben keletkezett üregeket teljesen kitölti, feltéve természetesen, hogy ehhez a folyóban elég hordalékanyag álljon rendelkezsére. A terelőpad szerepe itt is ugyanaz, mint a fogasküszöbé és pedig a rohanó vízsugárnak a fenékről való elterelése. Azonban míg az előbbinél mély küszöbelrendezést kívántunk, addig az utóbbinál a szerkezetet a meder színtjében, vagy az eddigiek szerint leginkább a fölött, valamivel a kisvíz színe alatt helyezik el. Ily módon az energia átalakulását kísérő vízugrás lefelé a vízfolyás irányában, azaz a rohanásból áramló mozgásba való átmenet hosszabb úton történik. A terelőpad tehát megakadályozza, hogy a gát alatt közvetlenül kimosások keletkezzenek. De emellett magát a partot annál nagyobb hosszban kell biztosítani s ez a rendszernek bizonyos mértékben hátránya is. Hogy a kétféle gátvédő szerkezet közül melyiket célszerűbb beépíteni, azt a legtöbb esetben a talaj minősége és a pénz kérdése, vagyis a kalkuláció dönti el. Elvitathatatlan tény azonban, hogy a legjobban kidolgozott gátterv sem nélkülözheti ma a kísérlet szolgáltatta ellenőrzést, mert az nemcsak kellemetlen meglepetésektől menti meg a tervező és építő mérnököt, hanem igen gyakran tekintélyes pénzbeli megtakarításra is vezethet. Ennek igazolására a már említett ryburg-