Vízügyi Közlemények, 1932 (14. évfolyam)

2. füzet - I. Dr. Benedek József: A Duna 1926. évi árvize a Drávatorok környékén

41 A hidat 1909—1911-ben а к— I keresztszelvényben építették. Balparti híd­fője a k, jobbparti hídfője az l helyen van. Mint ezekből látható : a hídépítéssel a balparton az árvíz emésztő szelvényéből semmit sem vettek el. De még akkor sem vehettek volna el, ha akartak volna, még pedig egyszerűen azért, mert itt már a hídépítés előtt sem volt árvízi emésztő szelvény. A szigeten, vagyis a főág jobbpartján a kompcsatorna felett az m— с, szintén árvíz fölé érő keresztgát látható, amely itt is arra való volt, hogy megakadályozza a csatorna feliszapolódását. A mellékágat meg mar jóval a hídépítés előtt feltöl­tötték egészen a vasúti pálya szintjéig, tehát a hídépítéssel sem a szigeten, sem a jobbparton nem vettek el semmit az árvíz emésztő szelvényéből. Azokat a 1: 5000 és 1: 25000 mértékű térképeket, amelyekről mindezeket le lehet olvasni, a jugoszláv királyi kormány megbízottja a birtokunkban lévő elismervények tanúsága szerint 1927 január 20-án és március 22-én, tehát 16—18 hónappal a jugo­szláv Vízrajzi Osztály jelentésének a lussinpiccolói ülésszakon történt benyújtása előtt vette át Vízrajzi Intézetünktől. * * * Hogy a gombosi híd az 1907-i állapottal szemben csak annyi duzzadást okoz­hatott, amennyi az öt mederpillér beépítése folytán állott elő, az világosan kiderül még az alábbiakból is. A 7. táblázaton közöltük a Gomboson 1903—1907-ben végzett víztömeg­mérések adatait. Ez a táblázat többek közt a következő rovatokat tartalmazza : Szelvényterület a hullámtéren, középsebesség a hullámtéren és lefolyó víztömeg a hullámtéren. Mint a táblázatból látható : ezek a rovatok mindegyik mérésnél, még az 1907 május 24-iki 6. számú mérésnél is üresek, amiből az következik, hogy a hullám­téren még a maximális -\-677 cm-es vízállás idején sem folyt semmi víz. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy árvizet vezető hullámtér egyáltalában nem volt, hanem az egész árvíz az anyamederben folyt le Mivel pedig az anyamedret az épített híd teljesen áthidalja : a hídépítés foly­tán az 1907. évi állapottal szemben csak annyi duzzadás állhatott elő, amennyit a pillérek okoztak. Az idézett 6. számú mérés különben a 25. ábrán látható helyszínrajz n— m keresztszelvényében, a kompcsatornák eliszapolódása ellen épített parti kereszt­gátak közt történt. A mérés keresztszelvényét a 28. ábrán közöljük. A gombosi víztömegmérésekről összeállított annak a jegyzéknek egy példányát, amelyet a 7. táblázaton közöltünk és amelyről mindezeket le lehet olvasni, a jugoszláv királyi kormány megbízottja a birtokunkban levő elismervény tanúsága szerint szintén átvette tőlünk, még pedig 1927 április 11-én tehát 15 hónappal a lussinpiccolói ülés­szak előtt. 1 * * * 1 A jugoszláv jelentés gépírásos kiadásának 7. oldala a rendes szövegben többek közt azt tartalmazza, hogy a barcsi, mohácsi és gombosi tömegmérésekből csak azok az adatok állot­tak rendelkezésükre, amelyeket az eszéki és zombori vízépítési hivataloktól kaptak és ame­lyeket a nyilvános magyar kiadványokból ismernek. Ugyanezen az oldalon azonban a láb­jegyzetben már azt mondják, hogy ezek az adatok megegyeznek a magyar Vízépítési Igazgató-

Next

/
Oldalképek
Tartalom