Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)
1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában
65 Ilyenkor aztán egyes, nem eléggé belátó gazdák, de főképen laikusok részéről megindulnak a panaszok, hogy : ,,az Alföld kiszáradt, a klíma megromlott". Pedig nemcsak a szakemberek, de a tapasztaltabb gazdák is nagyon jól tudják, hogy a csatornák csak a föld felszínén összegyűlő, a vetésekre, művelésre káros vizeket vezetik le, de a talajt nem szárítják ki. A sekély, 1—2 m mély csatornáknak szívó, szárító hatása igen rövid távolságokra, csak méterekre terjed. A talajvíz szintjét — a nagyon kiterjedt külföldi és belföldi mérések és kísérletek eredményei szerint — a belvízcsatornák egyáltalában nem szállítják le. Ha a sekély belvízcsatornák képesek volnának leszívni a talajvizet, akkor egy-egy mélyebb határárok, útárok, patakmeder, völgyfenék, vízmosás vagy vasúti bevágás, de különösen 6—7 m mély Tisza-meder és mellékfolyóinak medrei nagy távolságokig kiszárítanák az egész vidéket. Pedig ez, mint tudjuk, nem következik be. Éppen így teljesen alaptalan az a talaj vízszárító hatás is, amelyet laikusok a belvízcsatornáknak tulajdonítanak. Nagy szárazságok idején a talaj éppen olyan .száraz a csatornákkal el nem látott területeken, mint a belvízcsatornák közelében. Például a Szeged, Halas és Félegyháza közötti vidéken, vagy a borsodi nyilt ártéren még nem történt belvízrendezés, nincsenek csatornák, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy száraz években éppen úgy kiszáradnak ott is a földek, sőt a rétek is, mint a csatornákkal átszőtt vidékeken. Különben rendkívül egyszerű volna megakadályozni azt, hogy valamely csatorna a környékét „kiszárítsa". Csak helyenként egy kis elzárást, úgynevezett tiltót, egyszerű zsilipet kellene beépíteni és ezzel visszatartani a fölöslegesen lefolyó vizeket. De a tapasztalat azt bizonyítja, hogy az érdekeltek (gazdák, illetőleg társulatok) ilyen vízvisszatartó zsilipeket — itt ott tett kísérletektől eltekintve — nem építenek be a csatornákba, mert száraz években a csatornákon úgy sem folyik le víz és így nincsen mit visszatartani. Az ármentesített és belvízrendezéssel ellátott területek nagyságához képest aránylag nagyon csekély, legfeljebb néhány százaléknyi azoknak az igen mélyfekvésű területeknek az arányszáma, amelyek a száraz években sem szikkadnak ki, hanem ott az aszályok idején is tó, nádas, vagy üde rét maradt. Ezeken az aránylag csekély foltokon a belvízrendezés itt-ott esetleg kisebb károkat is okozhat aszályos években. De viszont más ilyen helyeken nagyon hasznos, mert aszályos időben csak itt van jó termés, ami lehetetlen volna, ha víz állna rajta. Az itt-ott esetleg felmerülő apró-cseprő károk eltörpülnek azokhoz az óriási hasznokhoz képest, amelyek a területek túlnyomó részén előállanak azáltal, hogy a belvizek nedves években már nem tehetik tönkre millió holdakon a vetést, a termést, a művelést, úgy mint azelőtt. Különben még van egy-két vidék az országban, ahol nem történt meg a belvízrendezés és így alkalom van a régebbi és az új állapotok kézzelfogható, helyesebben szemmel látható összehasonlítására. Egyik ilyen vidék — mint már említettük — Szegedtől Halas és Kiskunfélegyháza felé terül el. Az alacsonyabb területek nagysága túlhaladja a 100,000 holdat. A területek alsó részeit nem öntheti el a Tisza, mivel az árvízgátak ott máiki vannak építve, felső részük pedig már úgyis magasabb a Tisza árvízszintjénél. Vagyis árvíz ezeket a területeket nem járhatja, csak a belvizek okozhatnak károkat. Aszályos években, mint például 1923 és 1929-ben, itt nincsen semmi vízbaj, legfeljebb az, hogy a kaszálók, legelők túlnyomó része belvízrendezés nélkül Vízügyi Közlemények. 5