Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - V. Rohringer Sándor: Az Alföld öntözése

94 Az a rövid idő, amely egy felolvasás keretében igénybe vehető, nem elég arra, hogy ennek a nagy horderejű, vonatkozásaiban változatos, közérdekű kérdésnek részleteit alaposan letárgyalhassuk. Ehhez sokkal több gazdaságpolitikai és műszaki előmunkálat kell, mint amennyit módomban volt elvégezni, ezért meg kell elégednem azzal, ha általánosságban mutatok rá azokra a szempontokra, amelyek szerint ez a kérdés megoldható volna. De ebből a vázlatos előadásból máris megállapítható, hogy mennyire az elején vagyunk még a kérdés országos érdekű tanulmányozásának, nem is szólva a megoldásról. Az általános fő szempontokat a következőkben kívánom összefoglalni : 1. Az Alföld öntözése nem csupán műszaki kérdés, hanem gazdaságpolitikai és szociális jellegű kérdés, amennyiben csak az egész Alföldre kiterjedő gazdasági, politikai és szociális szempontok mutatják meg az öntözések szükséges és célszerű telepítését és csak ezek ismeretében kerülhet a sor az öntözés műszaki és pénzügyi tervezésére. Ez nem jelenti azt, hogy a mérnök ebben az előkészítésben nem vehet részt, de az említett szempontok kitűzésének meg kell előzniök a műszaki tervezést, különben a tervezés reális bázis nélkül indul el. 2. Miután folyóink közül csupán a Duna az, amelyben bármikor van annyi víz, amennyi a völgyének megöntözéséhez szükséges, a földrajzi adottság pedig megszabja az öntözés módozatait, mely egy a soroksári Dunaágból kivezethető főöntöző csatorna létesítéséből áll, ma tisztán a jövedelmezőség hiánya akadálya eme öntözés megvalósításának, kedvezőbb viszonyok közt, a kultúra haladásával azonban bizonyára létesülni fog, azért is, mert az itteni szikek, ha ezt még további tanulmányok igazolni fogják, az öntözést előreláthatóan megkövetelik. A Tisza völgyében az öntözésre szoruló terület kiterjedése aránytalanul nagyobb, mint a mindenkor rendelkezésre álló vízmennyiség, mely épp a nyáron rohamosan növekvő szükséglettel szemben rohamosan fogy, úgy, hogy csak az év első felében elégítené ki az Alföld nagy részének szükségletét. Nyáron ellenben mikor a legnagyobb szükség lenne az öntözésre, az Alföldnek csak kis részét elégítheti ki. Miután az ország mai határai közt a víz tárolása csaknem lehetetlen, a hullámtéren való nagy tárolás pedig veszélyes és nem kívánatos, továbbá kevés lévén az esés is, mely a víz kivételének, vezetésének és szétosztásának módját jutányossá tehetné, olyan nagyméretű csatornahálózat létesítése, mely az Alföld nagy részét ellátná öntöző vízzel, csak az év első felében jutna szerephez, amikor azonban rendszerint még a csapadék is elegendő a növényzet fejlődéséhez, ellenben az év második felében működésképessége jelentékenyen alászállna. Ezért az egész Alföld, vagyis millió hold öntözésének gondolata helyett külön-külön öntöző központok létesítésére kellene törekedni olymódon, hogy ezekből elsősorban a folyók mentén lévő területeket öntöznők. Ez a megoldás rugalmasságánál fogva bármikor továbbfejleszthető. Erre a célra a Tiszán, a Körös és Maros mentén állandó szivattyútelepekkel kivett vízzel való öntözések lennének legalkalmasabbak, különösen városok közelében, amelyek arányra kis csatornahálózattal, a víznek a folyó mentén való egyenletes kihasználását, nem aránytalanul nagy, de nem is jelentéktelen területen a szociális, közlekedési és pénzügyi feltételekhez legjobban alkalmazkodva biztosítanák. 3. Tanulmányozandó és elősegítendő a kutakkal való öntözés, mint a folyóktól távolabb lévő földek öntözésének ezidőszerint egyedül elképzelhető módja.