Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)
2. füzet - III. Beliczay Endre: Vízimunkálatok, egyéb beruházások és a gazdasági válság
51 Fejlesszük azután tovább víziutainkat is, de bővítsük egyúttal kikötőink rendszerét. Szinte hihetetlen fejlődést mutat budapesti vámmentes kikötőnk. Minden pénz, amelyet ebbe befektetünk, tetemesen növeli a beléje eddig befektetett töke jövedelmezőségét s ezzel kétszeresen növeli kereskedelmünk átütő erejét. Egyes szakemberek ezenkívül nyugat felé való friss élelmiszerkivitelünk körül nagy jelentőséget tulajdonítanak a tehervonataink sebességének fokozását lehetővé tevő új fékrendszer fejlesztésének. Kiváló kubikosaink foglalkoztatása sem utolsó, sőt fontos társadalompolitikai feladat. Tudom, hogy a gabonajegy jelenlegi rendszere a földadók körüli rend biztosítására is szolgál s bár csak növeli a gabonafeleslegünket, egyenletesebb segítséggel nehezen pótolható. Azt is tudom, hogy a megterhelt gazdaságok egy része még fokozottabb támogatásra s főkép a hitelviszonyok javítására szorul, mégis előnyösebb volna, ha volna rá mód, hogy főkép közhasznú beruházásokkal és munkaalkalmakkal segíthetnénk a falun. Nem tudom, mily komolyan veendő a keleti agrárállamok ígért megsegítésének terve, amit állítólag a franciák is támogatnak, de ha megvalósul, bár jutna belőle a beruházásokra is. Hiszen a fentiekből kivehető, miszerint amellett, hogy a hasznos beruházás elkészül, ezen összegek nagy százaléka visszafolyik az ország vérkeringésébe s így élénkíti a vérkeringés ütemét. Kár, hogy e téren aránylag keveset végeztünk. De mihelyt lehet, pótoljuk ezt is ! Az eszményt természetesen mi is csak az önellátás minél teljesebb megvalósítása révén érhetjük el, tehát ipari felkészültségünket is tökéletesítenünk kell. Ekkor fog a belső tőkeképződés is kielégítő lenni. Részben a viszonyok kényszerítő hatása alatt, részben termelésünk fokozása és bölcs önmegtartóztatásunk folytán kereskedelmi mérlegünk két év alatt máris 450 millióval javult, de még mindig fel kell vennünk évenként mintegy 130 millió külföldi kölcsönt, hogy különféle kötelezettségeinknek megfelelhessünk. Remélhető, hogy ez is rohamosan fog csökkenni, ha fentiekhez hasonló jó beruházásokat teszünk. Életszínvonalunkat is emelhetjük ezzel. Dr. Fellner Frigyes adataiból kiszámítható különben, hogy életszínvonalunk a válság dacára még most is magasabb, mint a háború előtti Nagymagyarországon volt. Tehát csüggedésre nincsen ok. Azonkívül a további javulásnak már most is van más segédeszköze is, mint a jó beruházások és a több munka. A jobb munka és a munka körüli céltudatosság ! Hiszen fel kell említeni, hogy nemcsak tudatlanságunk, de felületességünk és nemtörődömségünk révén is sok kincs megy veszendőbe ebben az országban. Például fentemlített prémkivitelünkhöz a juh- és báránybőröket főkép Német- és Olaszországból kell behozni s emiatt ezen a címen a mult évben több, mint 8 millió pengő ment ki az országból. Miért? Azért, mert mint a kiváló prémkikészítő gyárosoktól hallottam, a magyarok nem vigyáznak a nyersbőrre, nem kezelik és szárítják gondosan, tehát a bundája megpenészedik s ha feldolgozásnak vetik alá, kihull, így a hibásan kezelt hazai árut itthon sem használhatják, hanem túlnyomó részét más célra, külföldön kell potom áron elvesztegetni. Hasonló dolog tűnik ki a budapesti kereskedelmi és iparkamara egyik értékes emlékiratából a marha- és borjúbőrök kezelése terén. Itt a bőrök rossz kezelése és bevagdalása 3 millió pengő kárt jelent. 4*
