Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Az Alföld állítólagos kiszárítása, elszikesítése és öntözésének kérdése

9 végeredményként azt kapjuk, hogy Nagymagyarországon a vizekre tett befektetések összege az 1 milliárd pengőt jóval túlhaladja. Ezzel kapcsolatban szinte önkénytelenül is felvetődik a kérdés, hogy mindez milyen nemzeti vagyongyarapodást jelent? Az erre való felelet nem lehet abszolút. De inkább alacsonyan való becslés szerint ez a vagyongyarapodás jóval többet tesz ki 11 milliárd pengőnél, tehát körülbelül egyezik a befektetett tőke tizenegy szeresé vei. Visszatérve tulajdonképeni tárgyamra, az ármentesítő védtöltések és a belvízlevezető csatornák most már azok az átkos művek, amik miatt a magyar vízimérnöki karra ,,feszítsdmeg"-et kiáltanak, mert mint már említettem, a támadók szerint kiszárították az Alföldet, eltüntették a földárját, az Alföldből Szaharát csináltak, azt elszikesítették, sőt még eltüntették az áldásthozó csapadékokat is. A vádlók közé illusztris nevek viselői is beállottak. A „Budapesti Hírlap" 1930 július 13-i számában például Rakovszky Iván őnagyméltósága, a Fővárosi Közmunkatanács elnöke így írt : „Áldja meg az Isten a vizeket szabályozó magyar mérnöki kar kezét azért amit tett . . . De egy kicsit talán túllőttünk a célon, elvittünk minden vizet a Fekete-tengerbe, ahol pedig úgy is van elég, az Alföldön pedig nyárára egy kissé keveset hagytunk." ,,. . . Gátakkal és csatornarendszerrel sikerült az áradással fenyegető termőföld kihasználást gátló vizeket elvezetni, de elvitték azt is, amire szükség van. Nem gondoltak rá, hogy némi felesleges vizet jó lett volna aszály idejére elraktározni ..." „Aki újabban a Hortobágyon járt, megfigyelhette, hogy a halastavak környékén nagy sugáríven belül mennyivel élénkebb, üdébb a legelő aszály idején is. Ez a halastavak harmatképzésének és a párolgásból előálló felhőképződésnek következménye. ' ' Kötelességem itten megemlíteni, hogy Őnagyméltósága aligha írta ezt saját tapasztalatai alapján. Ugyanis magam is ismerem a hortobágyi halastavakat, de óvatosságból mégis megkérdeztem egy olyan kartársat, aki mai hivatalánál fogva igen sokszor megfordul azoknál. Nevezett nagy sajnálkozással emlegette a szöcskéket, amik aszályos időben a tavak töltéseinek közvetlen szomszédságában alig-alig találnak egy-egy elszáradt fűszálat, aminek árnyékában hűsölhetnének. Segítségükre siet a vádlóknak dr. Hegedűs Lóránt ny. pénzügyminiszter úr is, aki a tőle megszokott színes írással a „Pesti Hírlap" 1930 szeptember 25-i számában valóságos szinfóniában mond vádbeszédet. Kaán Károly ny. földmívelésügyi államtitkár úr a „Pesti Hírlap" 1930 szeptember 7-i számában ugyan már szembeszáll a kiszárítás vádjával, de fenntartja még a szikesek terjedésének vádját. Mindezekre ráteszi a koronát a „Magyarság" 1930 augusztus 24-i számában Józsa Gyula oki. mérnök aláírással megjelent „Az Alföld elszikesedésének és terméketlenségének okai" című cikk, amiben kevés hozzáértéssel, de annál nagyobb hevességgel támadja a Duna és Tisza szabályozását. Ötletszerűeknek mondja azokat, kárhoztatja a több mint 50 éves vízügyi politikát, követeli, hogy minél előbb emeljék fel a két főfolyó és mellékvizeit arra a magasságra, amiben korábban voltak. * * *